HÍREK
Horváth Artúr: "Az Ashdod lényegesen erősebb ellenfél, mint a Jelgava"
2022-10-28
![Horváth Artúr: "Az Ashdod lényegesen erősebb ellenfél, mint a Jelgava"](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment7831004528.jpg)
Középpályásunk értékelte az ifi BL-ben aratott 2-0-s idegenbeli győzelmet.
Ifi BL-csapatunk szerdán, idegenben 2-0-ra legyőzte az izraeli ifjúsági bajnok FC Ashdod együttesét. A találkozón 83 percet játszott a csapatkapitány, Horváth Artúr.
Horváth Artúr: "A helyi futballra jellemző felfogásban játszó, jól képzett labdarúgókból álló gárda volt az ellenfelünk. Elsősorban a négy támadójukra, valamint egy középpályásukra alakították a játékukat, úgy gondolom, kissé önfejűen, egyénieskedve futballoztak, nem működtek együtt csapatként. Ez segítette a mi dolgunkat, megkönnyítette a védekezést. Lényegesen erősebb együttesről beszélünk, mint a Jelgava, ez a játék minden elemében megmutatkozott. Voltak ugyan veszélyes szituációk és oda kellett figyelni a védekezésre, de végül jól sikerült kijönni a meccsből. A szakmai stáb gratulált a nehéz feladat teljesítéséhez, pedig az időjárás és a nem megszokott ételek sem könnyítették a dolgunkat Izraelben. A visszavágón még támadóbb riválisra számítunk, erre fel kell készülnünk a következő napokban!"
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)