HÍREK
Hivatalos: Véget ért az NB II-es szezon, nevezhetünk az NB I-be - a kupában folytatjuk
2020-05-04
Döntött az MLSZ az NB II-es bajnokság és a Magyar Kupa sorsáról is.
A tervek szerint szigorú egészségügyi előírások mellett május 23-án a Magyar Kupa elődöntőinek első mérkőzéseivel folytatódik a futballidény, amely így csapatunkat is érinti.
A Magyar Kupa elődöntőjének első fordulóját május 23-án, a visszavágókat május 27-én rendezik meg. A Magyar Kupa döntőjének időpontja június 2.
A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III-as bajnokságok esetében, a kiírás elveit követve, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket - áll az MLSZ közleményében. Mint ismert, mi jelenleg az 1. helyen állunk.
Az egyes nagypályás bajnokságokat - így utánpótlás és felnőtt női csapatunkat is - érintő részletes elnökségi határozatok:
Merkantil Bank Liga NB II
A felfüggesztett NB II-es bajnokság nem folytatódik, a bajnokság elmaradt és hátralévő mérkőzéseit nem rendezik meg. A bajnoki táblázat jelenlegi állapota a záró táblázat, a bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, nincsenek végső helyezések, nincsenek végeredmény alapján feljutók és kiesők sem.
A záró táblázat 1. és 2. helyén álló csapatok jogosultak a 2020/21-es idényben az OTP Bank Liga NB I-es bajnokságba történő nevezésre.
A záró táblázat 18., 19. és 20. helyén álló csapatok nem lesznek jogosultak a 2020/21-es idényben az NB II-es bajnokságba való nevezésre.
Simple Női Liga
A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária FC–DVTK mérkőzés pótlása után kialakul a liga záró táblázata, melynek első két helyezettje egy két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a 2020/21-es női BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nincs bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A 2020/21-es idényben a 2019/20-as bajnokságban résztvevő csapatok jogosultak az NB I-es nevezésre.
Férfi utánpótlás-bajnokságok
A férfi U19, U17 és U16 bajnokságok 2020/21-es versenyrendszerét a záró táblázaton elfoglalt helyezések alapján alakítják ki. A 2020/21-es UEFA U19 Bajnokok Ligája sorozatra az MLSZ az ETO FC Győr sportszervezetet nevezi.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
