HÍREK

– Hogyan lettél MTK szurkoló?

– Apám – aki egyébként Vasas-drukker volt – nyolcévesen, 1955-ben kivitt az MTK-Reims, nemzetközi kupameccsre. Itt láttam először élőben focit. Fantasztikus találkozón, 4-4-es döntetlent értünk el a franciák ellen, és ezzel örökre megszerettem a futballt. Nálunk Csikar, az ellenfélnél meg Raymond Kopa – a későbbi Real Madrid sztár – játszott fantasztikusan. Csapatunk akkoriban Vörös Lobogó néven szerepelt, a kommunista világban nagyon tetszett a név is. A futballszeretetnek persze volt előzménye is. ’54-ben, a Margit-szigetet telerakták hangszórókkal, ezeken keresztül hallhattuk, ahogy Szepesi – fantasztikusan – közvetíti a magyar-brazil vb-meccset, már itt megmozdult bennem valami.

– Gyerekkorodban nemcsak a futball fertőzött meg, hanem a sakk is. Miért pont ez?

– Tizenöt évesen lettem igazolt sakkozó. A Vörös Meteor meghirdette tehetségkutatóját. Az első versenyen páratlanul voltak, beugrottam, és rögtön legyőztem az ellenfél profi játékosát, megfeleltem, és azonnal leigazoltak. Évekig itt játszottam, pár évre kölcsönadtak a Hídépítők csapatának, de visszajöttem, – és már mutatja is a megsárgult MTK-VM igazolását, majd folytatja – a negyedik csapatunkban játszottam a négyéves Polgár Zsuzsival, nagy élmény volt. Tizenhat évig sakkoztam, utána harminc évig a sakktábla közelébe se mentem, már hatvanéves elmúltam, amikor újra asztalhoz ültem. Addig lekötött a futball.

– Na, megérkeztünk újra, örök szerelemedhez. Mindig csak nézted a labdát, vagy néha rúgtad is?

– Régebben, heti kétszer fociztam a haverokkal. Vasárnaponként a Csömöri úton, szerdán pedig a László Kórház pályán.

– Nem csak foci van a világon. Jártál más sporteseményekre is?

– Csak akkor, ha nem volt meccs, a foci mindig az első maradt az életemben. Szerettem az ökölvívást, a ’70-es években még rendeztek csapatbajnoki mérkőzéseket, szerveztem a szurkolótábort. A haveroknak több jegyet is vettem, amikor idegenek meglátták a tiketteket, ötszörös árat is adtak volna, de nem lett üzlet a dologból, annál jobban szerettük az MTK-t. A sportcsarnokban mindig telt ház volt, akár kétezer néző is szurkolt a helyszínen, óriási élmény volt. Kedvencem a könnyűsúlyú, Európa-bajnoki bronzérmes öklözőnk, Gula Laci volt. Sajnos, már nincsenek csapatbajnoki összecsapások, pedig rendkívül népszerűek voltak, ez nagyon hiányzik. Kijártunk még kosárlabdára, és röplabdára, amikor csak tehettük. Imádtam az atlétikát is. Amikor bajnokesélyes MTK-s indult, mindig ott voltunk. Két futóatlétánk, az 1500-as, Mohácsi, és a 400-as, Rózsa, szinte összes bajnoki győzelmét a helyszínen láttam.

– Nemcsak azt a focit kedveled, amit füvön-, hanem azt is, amit asztalon játszanak.

– A gombfocit nemrég kezdtem. Egyik barátom élesztette fel, persze ennek is van köze az MTK-hoz – ekkor kis, fehér műanyag dobozokat vesz elő, és büszkén mutatja – ezekben vannak, külön-külön a csapataim. A sárga, a tavalyi női kosárlabdacsapat, a szürke pedig a röplabdacsapat, de megvan az idei teljes női focicsapat húszas kerete, és nem felejtkeztem el a fiúkról sem. Itt van, tiszta fehérben az ’54-es kupadöntős együttes, mellettük az Illés Béla-féle gárda, és a maiak, az NB I-esek, Kantával az élen, és az NB III-asok is.

– Nemrég komoly díjban részesültél, mit kell tudni erről?

– „Az év szurkolója” választást szervezett a Brüll Alfréd Egyesület. A díjat, Koltai Pistáról nevezték el, aki a „B” oldali, kék közép, legendás tagja volt. Megnyertem a voksolást, és pár hete átvehettem a kupát, a másik elismerést – az életmű díjat – Fränk Sanyi kapta.

– Térjünk vissza a sakkhoz! Te is hozzájárultál ahhoz, hogy újra komoly sakkélet van klubunkban.

– Három éve, több versenyzőnk eligazolt Kőbányára. Akkor, még a Sirály együttesében csapatvezető voltam, át akartunk jönni a kék-fehérekhez, tárgyaltunk is Deutsch Tamás elnök úrral, de végül Kállai Gábor csapatára esett a választás. Örültem ennek, mert így még erősebb alapokra került a sakkélet a kék-fehéreknél, én pedig – Fábián Laci barátommal – a Sirályból igazoltunk át. A sakk mára kiemelt sportág, több iskolákban is tanítják. A sakkszakosztály újraindulása óta, minden csapatunk egy osztállyal feljebb lépett. Összesen öt együttesünk indul a bajnokságokban, a negyedikben játszom, a Budapest III. osztályban indulunk, és fölényesen vezetünk.

– Kollégánk vagy, te is írsz. Mit tudhatunk erről?

– Az MTK Család Brüll Alfréd Egyesületnek, utánpótlás bajnoki mérkőzésekről írok. Vidékre is járok, Agárdról pedig rendszeresen tudósítok az U19-esek, az U17-esek, és az U16-osok találkozóiról is. Szívesen megyek az akadémiára, nagyon szimpatikus az ottani stáb. Írok még az NB III-as gárda bajnoki összecsapásairól is, és kijárok a Csömöri útra, az U15-ösökhöz és az U14-esekhez is. Több mint ötven éve voltam az első utánpótlás-bajnokin. Az első csapatunk, akiket a helyszínen láttam a Brünyi – Nád, Zsebeházy, Mángó – Keksz, Somogyi – Walter, Nagy Gy., Halácsy, Karsai, Zoller összeállításban, még a régi, 3-2-5-ös hadrendben játszott. A foci nálam örök, soha el nem múló szerelem.

A végén még elmondta, minden futballistánkat szereti, de a lányoknál Farádi-Szabó Edina és Oláh Adrienn, a fiúknál pedig Horváth Olivér, Szalai Andris, Hujber Tamás, Kanta József és Torghelle Sándor a kedvencei. Jó ízlésre vall.

És mielőtt még elfelejtenénk: boldog születésnapot, Laci!