HÍREK

Hátrányból fordítva győzte le a Hódmezővásárhelyt NB III-as csapatunk

2022-05-01

Hátrányból fordítva győzte le a Hódmezővásárhelyt NB III-as csapatunk

Három tizenegyest is elvégezhettek a csapatok, az egykor MTK-játékos Asztalos Dávidot kiállították.

Ahogy az tavasszal szinte már megszokott, ismételten egy közvetlen riválist fogadott NB III-as együttesünk. Tabellán 11. csapatunk az azonos pontszámmal álló, 10. Hódmezővásárhellyel csapott össze a 33. fordulóban.

A találkozó átfedésben zajlott az NB I-es gárdáéval, így az első keret játékosai közül ezúttal csak Miknyóczkira számíthatott Kanta József vezetőedző.

Az első helyzet Kovács Máté előtt adódott, aki balról húzott befelé és jobbal, 20 méterről lőtt, de elzúgott a felső sarok mellett a labda. A 20. percben egy 23 méteres szabadrúgást megintcsak Kovács végzett el, a kapu jobb oldalába tartó lövését azonban védte Bencze kapus.

Kilenc perccel később a vendégek is villantak: Molnár Ádin táncoltatta meg Perkovicsot a tizenhatosunk jobb oldalán, majd az alapvonal közeléből élesen középre adott. Varasdi lábai között elment a labda, a hosszún érkező Kiss Krisztián pedig centikkel lemaradt - a játékszer viszont kifelé kanyarodott és így elsuhant a kapufa előtt.

A 35. percben Kiss Krisztián labdaszerzésével indult el a Hódmezővásárhely három az egyes szituációból. Kiss nem passzolt és 15 méterről, jobbal csavart, Varasdi azonban kiütötte a lövést. A félidő hajrájában aztán együttesünk is villant: egy jobb oldali beadásra Radchenko érkezett, de 8 méterről jócskán fölé bombázott. A csattanó azonban így is a narancssárga mezes vendégeké lehetett volna a játékrészben, hiszen a 43. minutumban Bata emelt balról az ötös hosszú sarkára Ondrejóhoz, aki átvette, majd még a levegőből kapura pöckölte Földing szorításában - de nem talált kaput.

A folytatásban aztán nem kellett sokat várni az első találatra. Molnár Ádin tört be a büntetőterületre, majd Földing mellett elesett. A játékvezető tizenegyest ítélt, amit Bata a kapu bal oldalába lőtt (0-1).

Az 57. percben aztán váratlanul az MTK Budapest II is büntetőhöz jutott. Asztalos buktatta Balogh Bencét az oldalvonalnál, a tizenegyest Kovács Máté erővel a kapu bal oldalába vágta (1-1).

Mindössze négy perccel később aztán egy előrevágott labdát Molnár Bence próbált meg hazafejelni, de rendkívül röviden sikerült, Balogh Bence pedig lecsapott és kapura tört. A tizenhatosra érve Asztalos érte őt utol és keményen buktatta, amiért sárga lapot kapott és természetesen újabb tizenegyes járt. Ezt Balogh passzolta higgadtan a kapuba (2-1).

A hódmezővásárhelyi védők pedig hamarosan tovább tetézték a bajt, hiszen másodpercekkel a középkezdést követően Asztalos csúszott oda szemből Miknyóczkinak, amiért második sárga lapját is megkapta, így tíz emberrel folytatták a vendégek. Újra csak kevés idő telt el, amikor Kovács Máté 15 méterről, jobbal kísérletezett, Bencze nagy vetődéssel tolta léc fölé a kísérletet.

A következő időszakban a hódmezővásárhelyiek mindent egy lapra feltéve támadtak, együttesünk pedig többször is ígéretesen indult meg a szabad területeken kontrákkal, de igazán nagy helyzet nem alakult ki. A 82. percben Molnár Bence erővel lőtte középre a labdát, Varasdi egy kézzel próbálta lehúzni, de nem sikerült kontroll alá vonnia a játékszert, így az kis híján a kapuba került, Perkovic-nak kellett mentenie.

A 84. percben a fellazult védelem bal oldalán Kovács Máté robogott el, majd a középen érkező Merényi elé tálalt. Ő ziccerben átvette a labdát, majd tolt egyet kifelé a kifutó Bencze mellett, de ballal jócskán a kapu fölé lőtt. Két perccel később Perkovic csavart rá egy 20 méteres szabadrúgást, de a vendég hálóőr megint a helyén volt. A 90. percben ismét lezárhatta volna az összecsapást csapatunk, amikor Kovács Máté saját térfélről indulva robogott el az ellenfél kapujáig, de az ötösre érve nem tudta elhelyezni Bencze kapus mellett.

A kimaradt lehetőségek ellenére Kanta József vezetőedző együttese 2-1-re győzött és így előrelépett a tabella 9. helyére.

 

NB III Közép csoport, 33. forduló
BVSC-Zugló Stadion, Szőnyi út

MTK Budapest II - Hódmezővásárhelyi FC 2-1
Vezette:
Maml Zoltán (Szkrajcsics, Bizderi)

Gólszerzők: Kovács Máté (58.), Balogh Bence (62.), illetve Bata (49.)

Kiállítva: Asztalos (63.)

MTK Budapest II: Varasdi - Miknyóczki, Markovic, Perkovic, Fülöp, Földing - Rimóczi, Fördős - Kovács Máté, Radchenko (Merényi, 64.) - Balogh B. (Balogh M., 73.)

Hódmezővásárhelyi FC: Bencze - Asztalos, Molnár B., Ondrejó (Erhardt, 77.), Németh K., Bata, Molnár Á., Pilán (Mezei 77.), Antman (Huszár, 64.), Kiss K. (Gyüre, 55.), Hegedűs M.

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman