HÍREK

Három pont kell!

2016-11-18

Három pont kell!

Az MTK Budapest csapata a 7. helyezett Debreceni VSC-t fogadja az NB I 16. fordulójában.

Folytatódik a bajnokság, miután véget ért a válogatott szünet, és végre ismét láthatjuk a kék-fehéreket az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ezúttal a Debrecen lesz az ellenfél, amely az elvárásokhoz képest gyengébb formát mutat, mégis két ponttal áll előttünk a tabellán. Leonel Pontes együttese az utóbbi öt meccséből kettőt nyert meg, kétszer ikszelt és egyszer kapott ki, ráadásul utóbbi három idegenbeli mérkőzésükből egyet sem veszítettek el, így nem lesz könnyű dolga a Torghelle és Vukmir nélkül felálló MTK Budapestnek.

A két rutinos játékos – öt sárga lapos – eltiltás miatt nem léphet pályára, így Torghelle helyett valaki másnak kell majd szállítania a gólokat. Teodoru Vaszilisz csapata a helyzetkihasználásban egyelőre nem jeleskedik idén, de utóbbi négy hazai találkozóját így is megnyerte, ebből a legutóbbit – a Gyirmót ellen – már az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A két csapat már találkozott az idei bajnokság 5. fordulójában, akkor a Nagyerdei Stadionban 1-1-es döntetlent értek el a felek, miután Vogyicska első élvonalbeli góljára a 75. percben Castillion tudott válaszolni.

 

A bajnokság alsó harmadában roppant szoros a verseny, így nagyon fontos lenne megszerezni a győzelmet, amellyel a DVSC-t meg is előznénk. Poór Patrik, aki nemrég ünnepelte 23. születésnapját elmondta, nagyon fontos, hogy jól zárjuk az évet.

Itthon meg kell szereznünk mind a hat pontot a Loki és az Újpest ellen, a Ferencváros és a Videoton ellen pedig idegenben is bennünk lehet a bravúr.

Nem Poór volt az egyetlen, aki születésnapot ünnepelhetett, hiszen az MTK november 16-án lett 128 éves, amit szeretnének a játékosok a pályán is méltó módon ünnepelni.

Teodoru Vaszilisz nem számíthat az eltiltottakon kívül Vadnai Dánielre, csípőközelítő izomhúzódás miatt, Drazsen Okukára, combhajlító izomhúzódás miatt, valamint Mato Grgicsre, aki porcműtéte miatt 6-8 hetet kényszerül kihagyni, így idén már biztos nem játszik.

A mérkőzést Andó-Szabó Sándor vezeti, munkáját Georgiou Theodoros és Szalai Balázs asszisztensként, míg Márkus Tamás tartalék játékvezetőként segíti.

OTP Bank Liga NB I, 16. forduló
MTK Budapest – Debreceni VSC
2016 november 19. 15:30 – Új Hidegkuti Nándor Stadion
Jegyekről és bérletekről információk ITT és ITT.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman