HÍREK

Három MTK Budapest játékos a csehországi torna keretében

2015-08-18

Három MTK Budapest játékos a csehországi torna keretében

Az U18-as válogatott első idénybeli megmérettetése előtt áll, keddtől szombatig részt vesz a csehországi Jezek-emléktornán. A nyolccsapatos viadalon a magyar válogatott - melyben a kék-fehér színeket három játékos is képviseli - az A-csoportba került a cseh, az ukrán és a japán korosztályos együttes mellé.

A csapat kedden,17:00 órától a házigazdák ellen kezdi meg szereplését, majd a szerdai, ukránok és a pénteki, japánok elleni összecsapás után szombaton helyosztót játszik a másik csoport (Szlovénia, Szlovákia, USA, Oroszország) egyik válogatottjával. 

A magyar válogatott kerete némileg változott a tavaszi Eb-selejtező elitkör óta, a korábbi gárdából többen felkerültek az – Eb-selejtező előtt álló – U19-es együtteshez, így több poszton is új futballisták debütálhatnak a jelenlegi U18-as csapatban. 

– Ebben az idényben nincs kiemelt tornája ennek a korosztálynak, de már készülünk a jövő őszi selejtezőkre, és keressük azokat a játékosokat, akik egy év múlva sikerrel tudják venni a tétmérkőzéseket – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal, szövetségi edző. – A korábbi keretből hatan már az eggyel idősebb korosztállyal készülnek, ők ezért nincsenek itt velünk, ezáltal viszont lehetőség nyílik új labdarúgók előtt, hogy bizonyítsanak a csapatban, közülük többen, most első alkalommal szerepelnek a válogatott edzőtáborban. Öt nap alatt négy mérkőzés vár ránk, ráadásul igen erős ellenfelekkel szemben, ezért remek erőfelmérő lesz ez a hét az együttes számára. 

A magyar U18-as válogatott kerete: 

Kapusok: 

Balogh Péter (Puskás Akadémia)
Vajda Dániel (Budapest Honvéd)

Védők:

Tóth Dávid (ETO Futsal)
Szalai András (MTK Budapest)
Szilágyi Zoltán (Vasas)
Patik Márton (Ferencváros)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Gergényi Bence (Budapest Honvéd)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)

Középpályások: 

Tóth Keve (Puskás Akadémia)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Takács Ronald (Feyenoord)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Szőke Dániel (Illés Akadémia)
Pataki Roland (Vasas)

Támadók:

Kovács Dávid (Vasas)
Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd)
Herjeczki Kristóf (Budapest Honvéd)
Dragóner Filip (Ferencváros)
Kamarás György (Budapest Honvéd

(Forrás: mlsz.hu)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman