HÍREK

Három első hely

2015-04-10

Három első hely

Három MTK-MFS korosztály végzett az első helyen a VII. Nemzetközi UTE Kupán. Sikerült még második és harmadik pozíciót is begyűjteni, azaz minden garnitúra dobogón végzett.

Első hely

A Kovács – Takács, Kondor – Bárány-Doór, Bodon, Fenyves – Vass (Czeglédi, Scheibert, Moery, Ulicsák, Gáti, Lovas, Pikó) összetételű 2004-es MFS csapat mindkét napon taktikailag fegyelmezetten és magabiztosan futballozott, így megérdemelten végzett a képzeletbeli dobogó csúcsán. Teljesítményéért, Gáti Balázs a korosztály legjobb játékosa lett, nem érdemtelenül.

Csoportmérkőzések:

MTK-MFS 2004 – Woodball (szerb) 6-0 (Vass Benjámin (5), Pikó Gergő)
MTK-MFS 2004 – Nagykáta SE 0-0
MTK-MFS 2004 – Dunakanyar SE 4-0 (Vass Benjámin (2), Kondor Tamás, Bárány-Doór Barna)

Negyeddöntő:

MTK-MFS 2004 – Teleoptik (szerb) 8-2 (Pikó Gergő (4), Vass Benjámin (3), Lovas Tamás)

Elődöntő:

MTK-MFS 2004 – UTE Lilla 2-1 (Gáti Balázs, Bárány-Doór Barna)

Döntő:

MTK-MFS 2004 – Arad (román) 2-0 (Gáti Balázs, Vass Benjámin)

Két arc

Első helyen zárt az MTK-MFS 2005-ös gárdája is az UTE Kupán, így megvédte a tavalyi címét. A csapat a kétapos viadalon két különböző arcát mutatta, hiszen szombaton sziporkázóan focizott, míg vasárnap fogcsikorgatva küzdött, így mind a hat mérkőzését megnyerve vehette át az érmet. Helyén kezelve a sikert, dicséret illeti a győzteseket, vagyis a Bánfalvi – Hutás, Korányi – Scheidl, Sárosi-Menyhei, Joó – Lisztes (Varga, Füzi) összetételű együttest.

Szombat – csoportmérkőzések:
MTK-MFS 2005 – OFK Beograd (szerb) 5-0 (Hutás Benedek (2), Scheidl Bernát (2), Joó Ádám)
MTK-MFS 2005 – RAFC 7-0 (Füzi Ádám (2), Lisztes Krisztián (2), Sárosi-Menyhei Dávid, Joó Ádám, Hutás Benedek)
MTK-MFS 2005 – Abony Kid FC 5-0 (Joó Ádám, Varga Bence, Lisztes Krisztián, Scheidl Bernát, Hutás Benedek)

Vasárnap – negyeddöntő:
MTK-MFS 2005 – Nagybátony 4-3 (Scheidl Bernát (2), Joó Ádám, Lisztes Krisztián)

elődöntő:
MTK-MFS 2005 – Mészöly Focisuli 2-1 (Lisztes Krisztián, Scheidl Bernát)

döntő:
MTK-MFS 2005 – OFK Beograd (szerb) 2-1 (Varga Bence, Sárosi-Menyhei Dávid)

Az eredményességért második hely járt, a játék elsőt ért volna

A tavalyelőtti harmadik, és a tavalyi első után ezúttal a második helyet szerezte meg 2006-os keret a kétnapos UTE kupán. Az első játéknapon – az FTC elleni vereség ellenére is – kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott a gárda.

Összeállítás: Bujtor – Mudri – Almomani, Dénes – Sus (Pálvölgyi, Major, Kiss R.).

Csoportmérkőzések:
MTK-MFS 2006 – UTE I. 2-1 (Major Máté, öngól)
MTK-MFS 2006 – Lábatlan 7-1 (Dénes Ádám (3), Sus Kameron (2), Pálvölgyi Patrik, Kiss Richárd)
MTK-MFS 2006 – FTC 0-2
MTK-MFS 2006 – Dorog 6-2 (Dénes Ádám (3), Almomani Nathaniel, Sus Kameron, Major Máté)

Helyosztók:
MTK-MFS 2006 – Lábatlan 5-0 (Almomani Nathaniel, Sus Kameron, Pálvölgyi Patrik, Kiss Richárd, Major Máté)
MTK-MFS 2006 – Szeged 2-0 (Pálvölgyi Patrik, Dénes Ádám)

Döntő:
MTK-MFS 2006 – FTC 1-2 (Dénes Ádám)

Haramdik hely

2007-es MTK-MFS csapatunk a Henn - Góg - Árvai, Varga - Hughes (csereként: Galaschek, Agourah) összeállítású kerettel lépett pályára az UTE kétnapos húsvéti tornáján. Az első napot egységes, dinamikus játék jellemezte.

MTK-MFS 2007 – Dorcol 3-0 (Varga Donát (2), Hughes Bence)

MTK-MFS 2007 – Olasz Focisuli 2-1 (Góg Ede (2))

MTK-MFS 2007 – Arany Sárkány 3-3 (Árvai Ákos, Hughes Bence, Galaschek Zoárd)

MTK-MFS 2007 – UTE 5-1 (Góg Ede (2), Árvai Ákos, Varga Donát, Galaschek Zoárd)

MTK-MFS 2007 – Olasz Focisuli 2-4 (Góg Ede, Varga Donát)

MTK-MFS 2007 – Darazsak Fc 2-1 (Góg Ede, Hughes Bence)

MTK-MFS 2007 – UTE 5-1 (Galaschek Zoárd (2), Hughes Bence (2), Góg Ede)

A húsvéti nyuszi mellé szép játék, sok gól, tornagyőzelem is párosult

Az iskolai tavaszi szünet edzéshiányait meghazudtolva „kiéhezve a játékra" focizta végig az MTK-MFS 2008-as együttese a tornát. Soha rosszabbat fiúk, vereség nélkül, magabiztosan, hat győzelemmel zárták a 2015-ös húsvéti tornát.

Összeállítás: Zubor, Járvás - Penziás (Konkoly, Orosz, Tolnai, Oláh).

MTK-MFS 2008 – UTE 14-0 (Járvás Zsolt (7), Konkoly Patrik (3), Zubor Ádám (2), Penziás Benedek, Orosz Gergő)

MTK-MFS 2008 – MFS 2008 10-0 (Zubor ádám (4), Penziás Benedek (3), Járvás Zsolt (2), Orosz Gergő)

MTK-MFS 2008 – UTE 8-1 (Penziás Benedek (3), Konkoly Patrik (2), Zubpr Ádám (2), Orosz Gergő)

MTK-MFS 2008 – BVSC 3-1 (Penziás Benedek, Orosz Gergő, Zubor Ádám)

MTK-MFS 2008 – BVSC 9-1 (Konkoly Patrik (3), Járvás Zsolt (3), Zubor Ádám (2), Orosz Gergő)

MTK-MFS 2008 – Dorogi FC 4-2 (Járvás Zsolt (2), Zubor Ádám (2))

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman