HÍREK

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta NB III-as csapatunk

2021-07-14

Harmadik felkészülési mérkőzését játszotta NB III-as csapatunk

Az ESMTK otthonában lépett pályára második együttesünk.

Harmadik nyári felkészülési mérkőzését játszotta szerdán este második csapatunk, Kanta József együttese az előző idényben az NB III Közép csoportjának hetedik helyén zárt ESMTK otthonába látogatott.
A 4. percben a hazaiaké volt a meccs első veszélyes lövése, a 6.-ban azonban már a mieink veszélyeztettek, Helembai labdájával Clinton lépett ki, szép csele után már csak a kapussal állt szemben, Jeszenszky azonban hárítani tudott.

A 14. minutumban Miknyóczki hozta fel a labdát a jobb oldalon, majd Clintonhoz passzolt, aki 14 méterről a kapu jobb alsó sarkát vette célba, de leért a lövésre a hazaiak hálóőre. A 25. percben az ESMTK szerezte meg a vezetést: egy bal oldali pontrúgás után Póti Krisztián fejelt a kapunk bal oldalába (1-0).

Az első félidei ivószünet után kevesebb lehetőség adódott a csapatok előtt, a 42. percben Kovács Mátyás kapott labdát a bal oldalon, majd befelé indult és lőtt, de a labda elkerülte a kapu bal felső sarkát. A lefújás előtt két perccel viszont Molnár János kissé jobbról, 18 méterről, a kapufa segítségével lőtt a kapu jobb oldalába (2-0).

A szünetben hármat, a második játékrész folyamán pedig további ötöt cserélt vezetőedzőnk, így minden mezőnyjátékos megkapta a lehetőséget a bizonyításra a mai találkozón is.

A fordulás után az ivószünetig főként mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést, a 72. és a 76. percben azonban közel álltunk a gólszerzéshez: előbb a védők mögött a bal oldalon kilépő Juhász Levente lőtt fölé, majd négy percre rá ő hozta szép passzal helyzetbe a jobb oldalon érkező Szuhodovszki Somát, akinek lövése a bal oldali kapufáról pattant ki.

A hajrában már nem változott az eredmény, az ESMTK 2-0-ra nyert a küzdelmes játékot hozó felkészülési mérkőzésen. Csapatunk legközelebb szombaton 10 órától a Lantos Mihály Sportközpontban, a Dabas-Gyón ellen lép pályára.

ESMTK – MTK Budapest II 2-0 (2-0)

MTK Budapest II: Varasdi – Guth (Fülöp, 46.), Fekete (Gazdik, 46.), Várkonyi, Helembai (Juhász B., 75.) – Georgievski (Rohrbeck, 75.) – Miknyóczki (Gyuris, 75.), Horváth A., Fördős (Rimóczi, 46.), Kovács M. (Szuhodovszki, 75.) – Clinton (Juhász L., 46.)

Gólszerzők: Póti (25.), Molnár J. (44.)

A találkozó eseményei percről percre élő, szöveges közvetítésünkben olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman