HÍREK
Hajdú szerint jó kis meccs lesz vasárnap 18:30-kor a Loki-MTK
2014-12-06
A bajnokság egyik élcsapata a Loki, még ha a tabella pillanatnyilag nem is ezt mutatja. Az emlékezetes Bajnokok Ligája selejtező-sorozat miatt gyengén kezdtek. Ráadásul a BATE Boriszov ellen az ezredik percben elszenvedett kiesés el is bizonytalanította őket.
Azóta sokat változott a helyzet. 6+1-es sorozatot produkált a Debrecen. Hat győzelem egy döntetlen. Ennél csak a listavezető Videoton és az MTK gyártott le jobbat ebben a bajnokságban. Most Debrecen - MTK összecsapás következik. Nyolc pont a különbség a két csapat között. Jó lenne ebből minél többet teleltetni. Így gondolja ezt Hajdú Ádám is.
Két gólt lőtt Pakson, a Ligakupa kieséses szakaszában, és így már öt találatnál jár az MTK középpályása. A bajnokságban kevesebb lehetőséget kap, de Garami József mind gyakrabban beveti őt. Tavasszal szeretné megerősíteni pozícióját a keretben.
– Jó kis meccsre számítok. Mostanra a Debrecen is magára talált, mi meg még mindig jó formában vagyunk. – jelentette ki az MTK – január 16-án huszonkettedik születésnapját ünneplő – játékosa. – Mindig nehéz nyerni a Hajdúságban. Bármi lehet belőle. Nehéz dolgunk lesz, de nem felemelt kézzel megyünk oda.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
