HÍREK
Győzelemmel kezdte az évet NB III-as csapatunk
2023-01-07
2-1-re nyert Kanta József vezetőedző együttese Egerben.
NB III-as csapatunk január 7-én délelőtt, Egerben lépett pályára először a 2023-as esztendőben. A felkészülési mérkőzést nem a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, hanem az Északi sportpályán rendezték. Az egriek soraiban ott volt a korábbi NB I-es gólkirály Simon Attila, valamint a korábbi mezőkövesdi Hegedűs Dávid is, míg együttesünk ezúttal szűk kerettel utazott: Paulovicz Dániel kapuson kívül mindeössze négy csere volt.
Kevés helyzet volt a meccsen. A 20. percben Törőcsik 17 méteres kísérletét eldőlve védte Szalay kapus, majd negyed órával később Balogh Máté szenvedett sérülést, helyére Balogh Bence állt. A félidő hajrájában Vasvári szerzett parádés gólt: a bal oldalon két biciklicsellel átverte védőit, befelé megtolta, majd 13 méterről kilőtte a bal felsőt (0-1).
Szünet után pedig nem kellett sokat várni a második találatra sem, a 48. minutumban Bene Domonkos kotorta közelről a hálóba a labdát (0-2).
Hét percre rá Kovács Dávid lőtt rá közvetlenül egy szabadrúgást a tizenhatos sarkától oldalra, pár centiről, Velicskó a gólvonalról éppen kiütötte. Ez a játékrész sem volt azonnal sokkal eseménydúsabb, a 82. percben váratlanul szépített az Eger. Hadnagy tolta befelé jó 30 méteren a labdát, senki nem támadta meg, a középpályás pedig lövésre vállalkozott és óriási gólt ragasztott a bal alsóba (1-2).
Több gól már nem született, így az MTK Budapest II 2-1-es sikerrel kezdte az évet.
Téli felkészülési mérkőzés
Északi sportpálya, Eger
Eger SE - MTK Budapest II 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Hadnagy (82.), illetve Vasvári (42.), Bene (48.)
Eger SE: Szalay A. - Burger, Papp K. (Dobler, 46.), Fényes (Juhász G., 46.), Farkas G. (Szabó M., 66.) - Petrecsko, Csutora (Vantay, 66.), Hegedűs D. (Kispál T., 46.), Révész - Simon A. (Hadnagy B., 46.), Kovács D. (Gáspár M., 66.)
MTK Budapest II: Velicskó - Bene (Molnár K., 62.), Molnár K. (Dóra, 46.), Csernák (Matviiv, 46.), Földing (Varga D., 46.) - Szőke, Lépő - Törőcsik - Hegedűs T., Vasvári (Csernák, 69.), Balogh M. (Balogh B., 36.)
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
ÚJPEST FC
MTK BUDAPEST
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
