HÍREK

Győzelem lehet az orvosság a hullámvölgy ellen

2017-11-25

Győzelem lehet az orvosság a hullámvölgy ellen

Megkezdjük hárommeccses hazai sorozatunkat.

                                                                                                                                        
A beharangozó támogatója

Elérkeztünk a bajnokság feléhez, hiszen a Merkantil Bank Liga 19. fordulója következik, amikor is együttesünk a Siófokot fogadja. Ugyan listavezetőként várjuk Varga Attila csapatát, ám kisebb hullámvölgybe kerültünk az utóbbi időben, hiszen az elmúlt három fordulóban kétszer kikaptunk. Igaz, a Kisvárda és a Győr ellen is többet érdemeltünk volna a helyzetek alapján. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban idén még mindig százszázalékos a mérlegünk, a 18. helyezett Siófok ellen pedig minden lehetőség adott arra, hogy folytassuk remek sorozatunkat.

A Balaton-parti gárda idén négy győzelem és négy döntetlen mellett tíz vereséget jegyzett, de az utóbbi hetekben egyre jobb játékot mutatott, hiszen három mérkőzés óta nem kapott ki. Két fordulóval ezelőtt a sokáig az élmezőnybe tartozó Kazincbarcikát lepték meg.

A két csapat már 1985-ben is találkozott egymással, akkor 6-0-ra nyert az MTK-VM SK névre hallgató együttes, a Siófoki Bányász SÉ-nek titulált gárda ellen. Ennél nagyobb gólkülönbségű végeredmény nem született a két csapat mérkőzéseinek 32 éves történetében.

Azóta további 41 esetben mérték össze tudásukat a felek. 23 alkalommal nyert az MTK, 13 döntetlen mellett 6 siófoki sikert jegyez a statisztika.  Legutóbb idén nyáron, előkészületi mérkőzésen futottunk össze, akkor a Siófok – Kovács Dávid góljával – 1-0- ra nyert Agárdon.

Ezúttal csak a győzelem elfogadható, amit Baki Ákos is megerősített a találkozót megelőzően. 

Mindenképp csak győzelemmel jöhetünk ki ebből a nehéz időszakból. A helyzetkihasználásra nagyon kell figyelnünk, hiszen a Kisvárda ellen kihagytuk a lehetőségeinket. 

Feczkó Tamás nem számíthat Kanta Józsefre (combhajlító izomszakadás), Balogh Bélára (Achilles-ín sérülés) és Farkas Balázsra (sérvműtét) sérülés miatt, valamint Gengeliczki Gergőre sem, aki megkapta ötödik sárga lapját az évben, így eltiltását fogja tölteni.

A találkozót Csonka Bence vezeti, a munkáját Böcskei Balázs, Bertalan Dávid és Iványi István segítik.

A jegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos információk ITT találhatóak.

Merkantil Bank Liga, 19. forduló
MTK Budapest – BFC Siófok
2017. november 26. 16:00 – Új Hidegkuti Nándor Stadion

[image]

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman