HÍREK

Győzelem a szezonzárón

2017-06-04

Győzelem a szezonzárón

A debreceni győzelemnek köszönhetően hat pontos előnnyel a 4. helyen zárt az MTK Budapest II.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

DVSC-DEAC II. – MTK Budapest II. 1-2 (0-2)

Oláh Gábor utcai Stadion, Debrecen

Játékvezető: Lovas László, asszisztensek: Flinta Zoltán, Pogonyi Ferenc.

DVSC-DEAC II.: Szabados – Bíró (Kóródi, 46. perc), Virág, Kerekes, Nagy K., Barna, Könyves, Szatmári, Nagy Z., Völgyi (Csősz, 56. perc), Szilvási.

Sárga lap: Nagy Z. (80. perc)

Gólszerző: Könyves (60. perc)

MTK Budapest II.: Varga – Sági, Hreljics, Nagy Zs., Széles – Szabó, Lustyik (Fehér, 66. perc), Bayer –Szerencsi, Csicsek (Tóth-Ilkó, 86. perc), Szuhodovszki (Nagy M., 80. perc)

Sárga lap: Széles (70. perc)

Gólszerző: Csicsek (5. perc), Szuhodovszki (15. perc)

A mérkőzésnek csapatunk tét nélkül vágott neki, hiszen az előző fordulóban bebiztosította negyedik helyét a labdarúgó NB III. keleti csoportjában. A hazaiaknak ezzel ellentétben fontos volt a találkozó, hiszen ha nem szerzik meg a három pontot, biztos kiesők. Ennek ellenére az MTK Budapest II. kezdte motiváltabban a meccset, és az első perctől kezdve irányított.

Az 5. percben Sági Milán keresztezett jobbról, a kicsit hosszú beadást Szerencsi tette vissza középre első szándékból, ott pedig Csicsek Levente várta a labdát, és zavartalanul bólintott a kapuba. (0-1)

A 10. percben ismét Csicsek próbálkozott, de kaput nem talált. Nem úgy, mint Szuhodovszki a 15. percben. Csicsek ezúttal előkészítő szerepben volt, elfutott a bal oldalon, laposan középre passzolt, Szuhodovszki  Soma pedig átvette a labdát, és a kapuba bombázott. (0-2)

A félidőben még két komoly lehetőség adódott a csapat előtt, de ezeket Szerencsi és Szuhodovszki nem tudta gólra váltani, így 45 perc után kétgólos előnyben vonultak pihenni a csapatok az Oláh Gábor utcában.

A második játékrész első lehetősége Sági beadásából Bayer előtt adódott, de a középpályás csak a kapufát találta el. A következő lövés szintén Bayeré volt, ezúttal a kapus védett. A 66. percben a debreceniek első keretes játékosa, Könyves Norbert – az MTK egykori játékosa – tekert laposan a bal alsó sarokba. (1-2)

A hazaiak voltak irányítóbbak, harcoltak a gólszerzésért, de a kék-fehér védelem állta a sarat. Sági, Hreljics, Nagy Zs., és Széles remek kommunikációja és összjátéka, illetve a középpályások védekezésbe való segítése levette a terhet a csapatról, így több gól nem is született a mérkőzésen.

A találkozót követően Pölöskei Gábor boldogan értékelte a látottakat: – Méltó befejezése volt a szezonnak a mai játékunk, különösen az első félidőben futballozott jól a társaság. Gyorsan kétgólos előnybe kerültünk, utána is minden támadásunkban benne volt a gólveszély, a végjáték viszont nem volt hatékony, a koncentráció nem volt megfelelő, ezért nem tudtunk befejezni rendesen a támadásokat. A második félidőben följebb jött az ellenfél, veszélyesebben játszottak, de elég stabilak voltunk.  Itt is több lehetőségünk volt, aggódtam is, hogy a futball örök törvénye alapján ez megbosszulja magát. Nem így lett, teljesen megérdemelten nyertünk, az egész csapatnak gratulálok az egész éves remek teljesítményhez.

Kapcsolódó cikkek

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman