HÍREK
Gólerős középpályás érkezett (videó)
2025-05-27

Klubunk mindenben megállapodott Jakub Plsekkel, így a több poszton is bevethető, gólerős játékos a mieink idei első igazolása - két évre kötelezte el magát az MTK Budapesthez.
Plsek a Puskás Akadémiától érkezik klubunkhoz, ahol gyakran viselte a csapatkapitányi karszalagot. A 31 éves cseh játékos az idei szezonban tétmérkőzésen 9 gólig és 3 gólpasszig jutott, az elmúlt két fordulóban a DVTK és a KTE elleni mérkőzéseket is az ő találatával nyerte meg eddigi együttese. Ez már a harmadik idénye volt magyarországi karrierje során, ahol legalább 10 gólban vállalt szerepet.
Érdekesség, hogy az MTK Budapest mindössze a harmadik klubja a profi labdarúgásban, hiszen a Puskásnál öt szezont töltött el, előtte csak a nevelőegyesületében, a cseh Sigma Olomoucban szerepelt éveken át, ahol házi gólkirály lett.
Plsek a középpálya több pontján, valamint támadóként is bevethető, fejjel és lábbal egyaránt gyakran eredményes. Eddigi felnőtt karrierje során 351 tétmérkőzésen 94 gólt szerzett, valamint 35-öt készített elő.
A játékos a felkészülés kezdetén csatlakozik majd a mieink keretéhez.
Íme, néhány találat Plsek eddigi góljai közül:
Kapcsolódó cikkek














