HÍREK

Gokarttal hangoltunk (GALÉRIA+VIDEÓ)

2018-07-20

Gokarttal hangoltunk (GALÉRIA+VIDEÓ)

Jól sikerült a csapatépítő összetartás a szezon előtt.

Labdarúgóink szerdán az Asia Gokart Center pályáján vettek részt csapatépítőn a hétvégi szezonrajt előtt. Együttesünk a tavalyi idény során már járt itt, de a paintballt és a falmászást is kipróbálták már Feczkó Tamásék.

Az ilyen programok szervezésében elengedhetetlen szerepet játszik Nagy Enikő, a csapat pszichológusa, aki tavaly szerződött klubunkhoz.

– A csapatépítő gokartozás a felkészülést segíti a rajtra. Igyekeztünk olyan feladatot találni, amelynél az adrenalin az egekben van. Próbálunk ezzel olyan hangulatot teremteni, ami remélhetőleg végigkísér minket a szezonban. Az ilyen programok segíthetnek az új csapattagok beilleszkedésében is, hiszen a pályán kívül is együtt vannak ilyenkor játékosaink – mondta a szakember.

Ahogy a legutóbbi alkalommal, most is Vass Ádám bizonyult a leggyorsabbnak, megelőzve Takács Ronaldot és Balogh Bélát, de remekül teljesített az új ukrán középhátvédünk, Jevgen Szelin is, aki a „B” döntőt nyerte meg.

A program remek hangulatban telt, ami remélhetőleg segít majd gárdánknak a pályán is jó teljesítményt nyújtani. Az év első NB I-es találkozója a nyakunkon van, ugyanis vasárnap a tavalyi bajnokság bronzérmeséhez, az Újpest együtteséhez látogatunk a Szusza Ferenc Stadionba.  

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman