HÍREK

Garami szerint nehéz meccs lesz

2015-04-25

Garami szerint nehéz meccs lesz

Az MTK Budapest szakmai igazgatója erős csapatnak tartja a Nyíregyháza Spartacust, és kemény összecsapásra számít. Összeállítás a szombati meccsről, az összeállítással együtt.

Garami József szerint a télen megeredősödött Mátyus János együttese.

– 5-6 új emberrel vágott neki a tavasznak a Nyíregyháza, köztük egykori válogatottakkal. Figyelemreméltó, hogy hazai pályán még nem kaptak ki, és a legutóbbi, Kecskemét elleni mérkőzésen is pontot mentettek az utolsó percekben. Tavasszal jól szerepelnek, a dunaújvárosi vereségük csak kisiklás volt.

A szakmai igazgató a saját csapatáról így beszélt:

– Télen többen kidőltek, és azóta is gyakran állunk fel foghíjasan – kezdte a Mester. – Nem számíthatok Deutsch Bencére, aki ugyan már fut, és labdás gyakorlatokat végez, de nem játszhat még. A szintén az előkészületi mérkőzések során megsérült Poór Patrik szerencsére felépült, már játszott is és szombaton fog. Ő lesz a jobbhátvéd, mert Nagy Tibor lágyékával gondok vannak. Nem szerepelhet Hrepka és Vadnai sem, mindketten sérültek, ahogy Kanta Józsi is, akinek meghúzódott a bal lábán a combközelítő izma. Így a következő összeállításban küldöm a pályára a csapatot:

Hegedüs – Poór, Baki, Vukmir, Hajdú – Vas, Thiam, Pölöskei – Horváth, Torghelle, Csiki.
Csere: Groppioni (kapus), Talabér, Halmai, Schrammel, Bese, Sergio

Az őszi, budapesti mérkőzésen gólt szerző Torghelle Sándor sem megy biztosra:

– Komoly erősítésen ment át a Nyíregyháza, ráadásul Mátyus János remekül motiválja a társaságot. Agresszív játékot játszanak, és soha nem adják fel. Nem könnyíti a helyzetünket, hogy fontos láncszem hiányzik a gépezetünkből, hiszen Kanta Józsi nem játszhat. Nehéz meccsre számítok, de szükségünk van a pontokra.

A mérkőzés közvetítése.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman