HÍREK

Ferencvárosi TC II elleni sikerrel búcsúztatta az évet NB III-as csapatunk!

2022-12-04

Ferencvárosi TC II elleni sikerrel búcsúztatta az évet NB III-as csapatunk!

Kanta József vezetőedző csapata Juhász Levente duplájával nyert a Leandróval felálló zöld-fehérek ellen.

A Ferencvárosi TC II elleni presztízsmérkőzéssel zárta a 2022-es esztendőt az MTK Budapest II. Kanta József vezetőedző az év utolsó mérkőzésén az első keret tagjai közül Balázs József Balázsra számíthatott, a kispadon pedig a mezőnyjátékosok közül négy olyan labdarúgó is ott volt, akik az idény eddigi részében eddig egyáltalán nem vagy csak keveset játszottak az NB III-ban. A Ferencvárosnál a 40 éves korábbi válogatott labdarúgó, Leandro is kezdett.

A 4. percben egy bal oldali beadást Bene lőtt fölé 10 méterről, majd Horváth Bence bal oldali beadását fejelte mellé 15 méterről, berobbanva Pócsik. Kevés igazán nagy lehetőség alakult ki a találkozón, de a 36. percben az első ilyet egyből kihasználtuk: Barkóczi lőtt az ötös jobb oldaláról, Őri kapus közelről védett, de a labda felperdült és a hosszún helyezkedő Juhász Levente a hulló labdát amennyire tudta, erővel megfejelte, a feltápászkodó hálóőr pedig már csak a gólvonal mögött érte utol (1-0).

Szünet előtt még egy-egy lehetőség kialakult a kapuk előtt. Előbb Juhász Levente éles beadásába kaptak bele középen, így Barkóczi már nem tudta jól eltalálni 9 méteren és jócskán fölé lőtt, majd Varga Zétény sarokrúgását csúsztatta meg a rövid oldalon Leandro, ám a labda elsuhant a kapufa előtt a hosszún. A folytatásban aztán Törőcsik beadásáért küzdött Barkóczi, a játékszer pedig Szőke elé került, aki 13 méterről, jobbal lőhetett, fölé.

Az 55. minutumban Pócsik tette be jobbról középre, Varga Zétény pedig 11 méterről egyből lőtt. Balázs nem ért át, de a labda a kapufát érintve mellégurult. A második félidő a későbbiekben nem alakult eseménydúsan, a 69. minutumban Törőcsik 23 méteres szabadrúgása pedig ugyan befért volna a léc alá, de Őri odaért és bár megfogni nem tudta, hárítania sikerült. Kilenc perccel később Juhász Levente csavart a tizenhatos sarkáról fölé, aztán Tóth Alex villant a mi kapunk előtt: 20 méteres lövését mintha zsinóron húzták volna a kapu felső részébe, de Balázs nagyot védett.

Az FTC II a hajrában kissé beszorította csapatunkat, de ziccert nem alakítottak ki, a "slusszpoén" pedig a miénk lett: a 92. percben Juhász Levente egy az egyezett a tizenhatos oldalvonalától egy lépéssel beljebb, majd gyorsan megtolta az alapvonal és a jobb lába felé és rábombázta, a labda pedig a felső léc aljáról vágódott a hosszú sarokba - óriási gól volt (2-0).

Az MTK Budapest II így 2-0-ra nyert és Ferencváros elleni sikerrel zárta az évet!

 

NB III Közép csoport, 20. forduló
Lantos Mihály Sportközpont

MTK Budapest II - Ferencvárosi TC II 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Juhász L. (36., 91.)

MTK Budapest II: Balázs - Bene, Juhász Bá., Várkonyi, Nagy B. - Szőke, Kapronczai - Gyuris (Majoros, 78.), Törőcsik (Tóth D., 90.), Juhász L. - Barkóczi (Csöngei, 59.)

Ferencvárosi TC II: Őri - Juhász Bo., Takács Á., Leandro, Horváth B. (Gágyor, 76.) - Pócsik, Tóth A., Varga S. - Fenyvesi (Kokovai, 64.), Varga Z. - Berényi (Tomasek, 74.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman