HÍREK

Felkészülési mérkőzések a nagyobb pályára

2016-04-25

Felkészülési mérkőzések a nagyobb pályára

Az MTK Budapest 2007-es gárdája hasznos találkozókon van túl

Az MTK Budapest 2007-es csapata a Bíró – Varga, Porkoláb – Sándor, Galaschek, László – Hughes (csereként Henn, Árvai, és Váli is pályára léphetett) összetételben, felkészülési mérkőzéseken lépett pályára. Együttesünk lassabban, fáradtabban mozgott a megszokottnál, és több bosszantó hiba is becsúszott a játékunkba, de így is szoros, küzdelmes meccseket játszottunk a hosszú, széles pályán, már lesszabállyal.

Az ASI-t oda-vissza megvertük, a Pécs elleni második meccset, a saját butaságunk miatt, megnyert helyzetből, két perc alatt elveszítettük, a Videoton pedig ezúttal kétszer is jobbnak bizonyult nálunk. A nap legnagyobb tanulsága, hogy be kell még állítani a pályamérethez tartozó passzerősségeket és irányokat. Természetesen voltak bíztató teljesítmények is. Porkoláb Kristóf és Varga Donát rengeteg párharcot nyertek, Hughes Bence érezte a „nagykaput" is, László Dominik játékán pedig látszott, hogy nagyon feküdni fog neki ez a pályaméret, volt ideje igazán felgyorsulni, és előfordult, hogy három-négy védőt is lecselezett vagy lefutott.

Csapatunk eredményei: 

MTK Budapest 2007 – ASI Dinamo 4-1. G.: Hughes Bence (2), Sándor Balázs, Galaschek Zoárd. 
MTK Budapest 2007 – PMFC 0-0
MTK Budapest 2007 – Videoton 0-2
MTK Budapest 2007 – ASI Dinamo 2-1. G.: Hughes Bence, Porkoláb Kristóf. 
MTK Budapest 2007 – PMFC 1-2. G.: Galaschek Zoárd. 
MTK Budapest 2007 – Videoton 0-3.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman