HÍREK

Félévértékelő Borbély Bálinttal

2018-01-10

Félévértékelő Borbély Bálinttal

Első helyen várja csapatunk a Merkantil Bank Liga 2017/18-as idényének tavaszi folytatását. A sikeres őszi szezon letéteményeseit félévértékelő beszélgetésre hívtuk, hogy ugyanazon kérdésekre válaszolva tekintsenek vissza az elmúlt időszak történéseire. Ezúttal Borbély Bálinttal, fáradhatatlan középpályásunkkal beszélgettünk.

– Új csapat állt össze, új edzői gárda érkezett a nyáron. Milyen most ehhez a közösséghez tartozni?

– A megújult keret kialakítása szerintem kiválóan sikerült, és ugyanezt mondhatom a szakmai stábra is. Tökéletes csapatot alkotunk a pályán belül és kívül egyaránt. Megtisztelő ilyen társakkal együtt dolgozni.

– Hogy láttad a csapat őszi szereplését? Többet vártál magatoktól, esetleg túlszárnyalta a gárda az előzetes várakozásaidat?

– Azt kaptam, amit vártam. Örülök, hogy hazai pályán nem találtunk legyőzőre, sőt minden mérkőzés után győztesen hagytuk el az Új Hidegkuti Nándor stadion játékterét. 2018-ban is szeretnénk ezt a jó szokásunkat megtartani. Az idegenbeli mérkőzéseken mindenki az MTK-t szeretné legyőzni, de ez nekünk is plusz motivációt jelent, nem hagyjuk kiénekelni a szánkból a sajtot.

– Mennyire vagy elégedett a saját teljesítményeddel?

– Többet vártam magamtól. Nem mindig tudtam a csapatba kerülni, vagy bennmaradni, amikor megkaptam a lehetőséget. Kiváló játékosok alkotják a keretünket, Feczkó Tamás pedig minden héten az edzéseken legjobban teljesítőket küldi pályára. A jelek szerint még többet kell letennem hét közben az asztalra, én pedig állok elébe a kihívásnak. A téli pihenő idején is extra edzésmunkát végeztem, egyénileg futottam, hogy minél jobb formában várjam a tavaszt.

– Szerinted melyik volt az „ősz meccse”, vagy mi volt az „ősz pillanata”?

– Az ősz meccse számomra egyértelműen a Zalaegerszeg elleni hazai találkozó volt, amit 2-0-ra megnyertünk. A pályán nem voltam ott, de a kispadon igen. A mérkőzés előtti héten hunyt el édesapám, és vezető gólunk után – amit Vass Patrik lőtt – mindenki hozzám futott, így jelezve, hogy a nehéz időkben is számíthatunk egymásra! Ez is mutatja, milyen nagyszerű csapat a miénk.

– A tabellán elfoglalt pozíciónk már nem lehet jobb, de esetleg van valami, amiben javulnunk kell a tavaszi szezonra?

– Vezetjük a tabellát, ez rendben is van, de szeretnénk növelni az előnyünket a riválisaink előtt, amihez az kell, hogy hamarabb eldöntsük a mérkőzéseinket.

– Talpon van még a csapat a Magyar Kupában, a bajnokságban pedig a nagy előny ellenére sem dőlhettek hátra Feczkó mestert ismerve. A két sorozatban milyen eredményt vársz, mivel lennél tökéletesen elégedett a nyári záráskor?

– Természetesen bajnokként szeretnénk visszajutni az NB I-be, ezért fogunk minden nap keményen dolgozni, az előnyünk nem kényelmesít el minket. Azt hiszem, a Magyar Kupa megnyerése jó kis plusz erőt adna nekünk ehhez.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-05 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman