HÍREK

Félévértékelő 1. rész (GALÉRIA)

2014-12-23

Félévértékelő 1. rész (GALÉRIA)

Az ünnepi időszak többek közt arról szól, hogy számot vet az ember a mögötte álló esztendővel. Mi is arra kértük az MTK Budapest néhány játékosát, értékelje maga és csapata teljesítményét, valamint fogalmazza meg várakozásait a bajnoki szezon hátralévő részével kapcsolatosan. Az interjúsorozat minden alanyának ugyanazt az öt kérdést tettük fel, így olvasóink a konkrét válaszokon keresztül arról is képet kaphatnak, egy-egy játékos miként éli meg ugyanazt az élethelyzetet a csapaton belül. A sort Kanta József, csapatkapitánnyal kezdjük.

– Milyennek értékeled a csapat őszi szezonját?

– Úgy érzem mindenki elégedett lehet a csapat teljesítményével. Nagyszerű dolog a dobogó második fokán állni, hiszen sok olyan gárdát megelőzünk, akiknek sokkal jobbak a lehetőségeik. Én nagyon büszke vagyok a második helyre.

– Meglepetés a második helyezés, vagy tud ennyit az MTK?

– A csapat bőven erőn felül teljesít, de azt is látni kell, hogy az MTK-ban megvan az a potenciál, hogy sikeres legyen, és sorban nyerje a meccseket. Az biztos, hogy nem sok ember számított ilyen produktumra tőlünk.

–  Hogy vagy megelégedve a saját teljesítményeddel?

– Alapvetően elégedett vagyok, úgy érzem sokat tettem a sikeres szereplésért. A szezon utolsó felére kicsit visszaestem, de ez is benne van a pakliban, hiszen hosszú és fárasztó volt ez az év.

– Számodra melyik volt az „ősz meccse”?

– Hála Istennek sok szép győzelem volt ebben a szezonban, nehezen lehet választani közülük. Amennyiben mégis kell, akkor talán a Fradi elleni meccset választanám. Egyrészt az Örökrangadón nyerni mindig nagy dolog, másrészt pedig a csúnya, Videoton elleni 5-0-ás zakó után játszottuk azt a meccset, és komoly fegyverténynek tartottam akkor is, hogy volt tartása a csapatnak és felálltunk a padlóról.

[image]

– Mit vársz a tavasztól egyéni és csapat szinten? Meglehet a dobogó?

– Eddig szép a szezon, de még semmit nem értünk el. Képletesen az első félidőnek vége, de hogy sikeres legyél, az utolsó percig kell koncentrálni. Szóval képesnek tartom a csapatot arra, hogy dobogón végezzen, de az biztos, hogy a most ránk jellemző koncentrációból cseppet sem engedhetünk. Azt hozzátenném, hogy a csapatnak még nagyobb szüksége lesz a szurkolókra, úgy érzem, ennél sokkal nagyobb támogatást, több fanatikust érdemelne az MTK. Mondom mindezt úgy, hogy a jelenleg meccsre járók előtt le a kalappal, hálásak vagyunk töretlen bíztatásukért! Ami pedig nagyon fontos, boldog újévet kívánok mindenkinek!

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman