HÍREK
Ezen a napon született Titkos Pál, aki világbajnoki döntőben az első magyar gól szerzője volt
2019-01-08
Titkos (Titschka) Pál (Budafok, Kelenvölgy, 1908. január 8 - Budapest, 1988. október 8.), válogatott labdarúgó, világbajnoki ezüstérmes, balszélső, mesteredző (1961).
Hivatalosan 1946. május 23-án vette fel belügyminiszteri engedéllyel (49.936/1945 BM) a Titkos nevet.
1926-ban mutatkozott be az akkor induló profi élvonalban a Budai 33 színeiben. 1929-ben igazolt a Hungária FC együttesébe, ahol 1940-ig játszott, annak feloszlatásáig. Összesen 232 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 97 gólt szerzett, 2 bajnoki címet nyert (1935-1936, 1936-1937) és egy Magyar Kupa győzelem részese is volt (1932).
Titkos Pál és Sebes Gusztáv a Hungária FC hűséges játékosaiként elnyerték az elnök és mecénás Brüll Alfréd bizalmát, annak ellenére, hogy Brüll már régen tudta, hogy a csapatból Titkos Pál és Sebes Gusztáv a kommunista párt tagjai.
Amikor Brüll Alfréd 1943-ban hazajött Svájcból, Titkos és Sebes felkeresték, megpróbálták rábeszélni a visszatérésre, vagy legalább az illegalitásba vonulásra, de Brüll mindkét lehetőséget fatalista módon elutasította.
Titkos Pál az 1936-1937-es győztes bajnoki idényben az év labdarúgója lett (ám, hogy hivatalosan volt-e ilyen cím, azt több futball történész is vitatja).
Az MTK 69 / 54. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 257. játékosa.
1929 és 1938 között 48 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 13 gólt szerzett. Tagja volt az 1938. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert magyar együttesnek, s ő lőtte az első magyar gólt az Olaszország elleni (2:4) vb döntőben.
1950-1955 között a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára volt.
Az MTK Örökös Bajnoka!
A második világháború után az újraszervezett MTK edzője volt az 1946-1947-es bajnokság őszi idényében. Mándi Gyula, majd Bukovi Márton követte a kispadon.
1950-ben a Kelenvölgy edzőjének nevezték ki. 1955-től 1956-ig állami edzőként a válogatott, az Aranycsapat mellett tevékenykedett.
1957 januárjától az egyiptomi Al Ahly trénere, 1957 és 1959 között az Egyiptomi labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya volt. Egyiptom rendezte az 1959-es Afrikai Nemzetek Kupája labdarúgó tornát, amit megnyert, és ezzel másodszor is tornagyőztes lett.
1959 és 1962 között a Salgótarjáni BTC vezetőedzője. 1963-ban a Zalaegerszegi TE edzőjeként dolgozott. 1964-ben a Szolnoki MTE trénere volt. 1965-től 1967 decemberéig a Kecskeméti Dózsa vezetőedzői posztját töltötte be.
Összesen 113 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az NB I-ben.
Titkos Pál minden idők egyik legkiválóbb magyar balszélsője volt. Többnyire alacsony vetélytársaival szemben már jó fizikai felépítésével, erőteljes alakjával feltűnt. Pompás fizikuma nagy gyorsasággal, lendülettel párosult. A labdát mindkét lábbal kitűnően kezelte. Gyakran ellenállhatatlanul futott el a szélen és nagyszerűen adott be. Ha tehette, határozottan tört kapura és igen veszélyesen, nagy erővel lőtt. A labdarúgó szélvészgyors elfutásai látványosságnak számítottak. Egy-két csellel becsapta védőjét, azután feltartóztathatatlanul robogott a labdával. Ha nem volt belül védőjátékos, egyenesen a kapu felé tartott. Ilyenkor futtából óriási erejű lövést zúdított kapura. Ha a helyzet úgy kívánta, a vonal mellett futott el és pontosan ívelt vagy lőtt beadással teremtett gólszerzési lehetőséget társai számára. A védőkkel bátran felvette a harcot. Nemigen lehetett elnyomni. Sokat mozgott, gyakran vezetett helycserés támadásokat.
Annak idején kontinensünk legjobb balszélsői közé számított, de jobbszélen is válogatott klasszisnak bizonyult. A magyar nemzeti csapatban 4 alkalommal ezen a helyen szerepelt. Legemlékezetesebb játékát 1930. szeptember 21-én, az Ausztria elleni mérkőzésen (3:2) nyújtotta.
Nyolcvan évesen hunyt el, Budapesten, a Farkasréti Temető urnafalában (Mozg. 877. fülke) nyugszik. Sírja 2004 óta védett, a Nemzeti Sírkert része.
Emlékét 2008 óta Újbudán emléktábla (is) őrzi.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
