HÍREK
Ezen a napon született Senkey II Gyula, akinek a sírját felszámolták
2019-08-16
Senkey II Gyula Kázmér (Perbál, 1901.augusztus.16 - Jobaháza, 1983. október 7.) válogatott játékos, csatár, jobbszélső. A sportsajtóban Senkey II néven szerepelt. Testvére, Senkey I Imre szintén válogatott labdarúgó.
Pályafutását a Rákoskeresztúri TE-ben kezdte, majd a Törekvés SE-ben játszott, s onnan került az MTK-hoz, ami később Hungária FC lett. 1921-1927 között futballozott a kék-fehéreknél, s ez idő alatt háromszoros magyar bajnok (1921-1922, 1923-1924, 1924-1925) és Magyar Kupa-győztes (1925) lett. 51 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett.
Az MTK Örökös Tagja.
Az MTK 56 / 45. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 211. játékosa.
1927-1931 között a Kispest FC labdarúgója volt.
1925-ben és 1926-ban 3 mérkőzésen volt válogatott és 1 gólt szerzett.
Gyors és bátor labdarúgó volt, jó kombinatív érzékkel rendelkezett. Kitűnően adott be, de a kapura kevés veszélyt jelentett. Lámpalázát, idegességét gyakran nem tudta leküzdeni, ami károsan befolyásolta játékát.
Győr-Moson-Sopron megyében, Jobaházán hunyt el, és 1983 óta Győrben nyugszik. Sírhelyét nem váltották újra, ezért napjainkban már a nádorvárosi temető új ravatalozója alatt közös sírban pihennek földi maradványai.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
