HÍREK

Ezen a napon nyerte második bajnoki címét csapatunk

2019-05-28

Ezen a napon nyerte második bajnoki címét csapatunk

1908. május 28-án aranyérmet ért a BTC elleni döntetlen a Millenárison.

113 éve, 1908. május 28-án az 1907/1908-as pontvadászat utolsó fordulójában a Millenárison csapatunk 0:0-ás döntetlent játszott a BTC-vel, s ezzel bebiztosította bajnoki elsőségét. A kék-fehér gárda 1904 után másodszor nyerte el a bajnoki címet - méghozzá veretlenül!

A hetedik hivatalos bajnokság 1907-es őszi rajtjának szenzációját az jelentette, hogy a BTC két esztendei távollét után ismét nevezett a bajnokságra. A csapat vezetői belátták, hogy kizárólag barátságos és nemzetközi mérkőzések nem biztosítják a fejlődést, hiányoznak a fiataloknak a pontokra menő küzdelmek, ezért többen más egyesületek felé orientálódnak. Az MLSZ - korábbi érdemeire tekintettel - az I. osztályba helyezte vissza a piros-fehéreket, ami egyidejűleg létszámemelést is vont maga után.

Az őszi szezonban az MTK, megerősödve a Postás néhány játékosával és a MAC kiemelkedett a mezőnyből, mindketten veretlenül, egy, illetve két döntetlennel tértek téli pihenőre. Izgalmas tavasz várt a csapatokra és a szurkolókra.

A küzdelem azonban hamar eldőlt. A MAC téli felkészülése nem igazán sikerült. A kizárólag lovardában tartott edzések mellett hiányoztak a szabadtéri gyakorlatok, ráadásul néhány meghatározó játékos különféle okokból távozott az együttestől. Három vereséget összegyűjtve csak a harmadik hely jutott a kék-sárgáknak.

Az MTK viszont megőrizte veretlenségét, tavaszi három döntetlenje nem veszélyeztette bajnoki címét a feljavult FTC-vel szemben. Remekül helytállt az újonc Törekvés SE, ellenben a BTC játékán meglátszott a hosszú bajnoki kihagyás. A BAK és a Typographia további sorsa az osztályozóktól függött, amit sikeresen vettek, s így maradtak az első vonalban.

A bajnokságban több olyan találkozó is játszottak, ahol kétszámjegyű eredménnyel ért véget az összecsapás: Ferencváros-Fővárosi TC 10:4, MAC-Budapesti AK 16:0, BTC-Typographia SC 17:0. Ekkor született a máig fennálló bajnoki rekord: MAC-Typographia 20:0. Csapatunk legnagyobb arányú győzelme a Budapesti AK elleni 7:0-ás siker volt.

Az év játékosa (máig vitatott, hogy hivatalosan volt-e egyáltalán ilyen elismerés) Domonkos László, csapatunk kapusa lett.  A gólkirályi címet Vangel Gyula (MAC) nyerte 21 góllal.

A bajnok Magyar Testgyakorlók Köre játékoskerete (zárójelben, hogy hány mérkőzésen játszottak): Domonkos László (11) - Nagy Ferenc (10), Csüdör Ferenc (11) - Bíró Gyula (13), Kürschner Izidor (14), Schaar Izidor (10) - Sebestyén Béla (8), Károly Jenő (12), Virágh Ferenc (7), Frontz Antal (11), Weisz Gyula (9). Játszott még: Szántó Károly (6), Weisz (Vida) II Lajos (6), Bányai Lajos (4), Ellinger Leó (4), Graham Hugó (3), Holits Ödön k. (3), Révész Béla (3), Hoffer István (2), Holub Nándor (2), Deutsch Leó (1), Ernst József (1), Knapp Miksa k.(1), Koltai József (1). Edző: Szüsz Hugó.

A bajnokság végeredménye:

Helyezés Csapat Mérkőzés Győzelem Döntetlen Vereség Gólarány Pont
1. MTK 16 12 4 0 45:15 28
2. FTC 16 11 3 2 62:27 25
3. Magyar AC 16 11 2 3 83:20 24
4. Újpesti TE 16 8 2 6 20:27 18
5. Törekvés SE 16 6 2 8 25:47 14
6. BTC 16 5 3 8 48:27 13
7. Fővárosi TC 16 4 2 10 26:48 10
8. BAK 16 4 2 10 24:51 10
9. Typographia SC 16 1 0 15 11:82 2

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman