HÍREK
Ezen a napon hunyt el tragikus körülmények között Tulipán Mihály
2019-06-09
Tulipán Mihály (Budapest, 1955. március 4. – Törökország, Bursa, Uliabat-tó, 1986. június 9.) serdülőként és ifiként előbb a Csillaghegyi MTE, majd az MTK futballistája volt.
Az MTK 133. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 646. játékosa.
Serdülőként és ifiként előbb a Csillaghegyi MTE, majd az MTK futballistája. A felnőttek között az akkor MTK-VM néven szereplő gárdában mutatkozott be.
Tagja volt az 1976-1977-es szezonban KEK-elődöntőig jutó MTK-nak - a negyeddöntő mindkét mérkőzésén pályára lépett a későbbi győztes német Hamburger SV ellen.
Az MTK-tól való távozása után előbb a Békéscsaba, majd a Csepel játékosa volt. 1985-ben Törökországba igazolt.
Kék-fehér színekben 24 NB I-es találkozón lépett pályára, és 5 gólt lőtt.
Az MTK Örökös Tagja!
Az MTK-tól való távozása után előbb a Békéscsaba (1977-1979, 49 mérkőzés, 14 gól), majd a Csepel játékosa (1980-1985, 134 mérkőzés, 32 gól) volt.
1985-ben Törökországba szerződött, ahol a Bursaspor gárdájával 1986-ban kupagyőztes lett, ráadásul a döntőben gólt is szerzett. Török együttesében 35 bajnoki találkozón játszott, 2 gólt lőtt.
A magyar válogatottban egyszer, 1982-ben, Törökország ellen szerepelt, és többször pályára lépett az olimpiai válogatottban is.
1986. június 9-én tragikus körülmények között hunyt el, amikor a Bursa városához közeli Uluabat tavon családjával kiránduláson vett részt. Az őket szállító komp egy hirtelen támadt nyári vihar miatt felborult, s Tulipánon kívül felesége és kislánya, Zsuzsika is életét vesztette, másik gyermeke, Gábor viszont túlélte a tragédiát.
Tulipán Mihály feleségével és leányával az Óbudai Temetőben nyugszik.
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
