HÍREK
Ezen a napon hunyt el Senkey II Gyula, akinek a sírját felszámolták
2019-10-07
Senkey II Gyula Kázmér (Perbál, 1901.augusztus.16 - Jobaháza, 1983. október 7.) válogatott játékos, csatár, jobbszélső. A sportsajtóban Senkey II néven szerepelt. Testvére, Senkey I Imre szintén válogatott labdarúgó.
Pályafutását a Rákoskeresztúri TE-ben kezdte, majd a Törekvés SE-ben játszott, s onnan került az MTK-hoz, ami később Hungária FC lett. 1921-1927 között futballozott a kék-fehéreknél, első bajnokiját 1922 májusában játszotta az MTK-ban, az utolsót pedig 1927 májusában a Hungáriában.
Háromszoros magyar bajnok (1921-1922, 1922-1923, 1923-1924, 1924-1925), egyszeres ezüstérmes (1925-1926), egyszeres bronzérmes (1926-1927), már a profi korszakban. Kétszeres Magyar Kupa-győztes (1923, 1925). A kék-fehéreknél 52 bajnoki mérkőzésen 4 gólt szerzett.
Az MTK 56 / 45. válogatott futballistája, a nemzeti csapat 211. játékosa.
Az MTK Örökös Tagja.
1927-1931 között a Kispest FC labdarúgója volt. 1925-ben és 1926-ban 3 mérkőzésen volt válogatott és 1 gólt szerzett.
Gyors és bátor labdarúgó volt, jó kombinativ érzékkel rendelkezett. Kitűnően adott be, de a kapura kevés veszélyt jelentett. Lámpalázát, idegességét gyakran nem tudta leküzdeni, ami károsan befolyásolta játékát.
Győr-Moson-Sopron megyében, Jobaházán hunyt el, és 1983 óta Győrben nyugszik. Sírhelyét nem váltották újra, ezért napjainkban már a nádorvárosi temető új ravatalozója alatt közös sírban pihennek földi maradványai.
Sajnos, nem ő az egyetlen válogatott labdarúgó, akinek a sírját felszámolták. A Magyar Futballmúlt Kegyeleti Társaság mindent megtesz, hogy ilyen többet ne forduljon elő. Reméljük, törekvéseinket mások is támogatják!
Kapcsolódó cikkek
következő Mérkőzés
MTK BUDAPEST II
BUDAFOKI MTE
MTK Budapest hírlevél
Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:
