HÍREK

Ezen a napon bronzérmes lett csapatunk az első élvonalbeli szezonban

2019-11-22

Ezen a napon bronzérmes lett csapatunk az első élvonalbeli szezonban

1903-ban harmadik helyen végeztünk a bajnokságban.

MTK-Ferencváros 0-3 (0-0)

I. osztályú bajnokság, 1903. november 22. - XIV. kerület, Millenáris - játékvezető: Fehéry Ákos - nézőszámot a Nemzeti Sport nem írt, a Sport-Világ tudósítása szerint több százan állták körül a pályát

Az MTK összeállítása: Sebő Gyula - Nagy Ferenc, Steiner János, Deutsch Leó - Pozsonyi Imre, Schaár Izidor, Vida Lajos - Károly Jenő, Hoffer István, Herquett Rezső, Káldor Lipót. Vezetőedző: Kertész Sándor.

Az MLSZ Intézőbizottsága – nagy felháborodást okozó döntéseit követően – felemelte az I. osztály létszámát. A végig teljesen nyílt, izgalmas küzdelem két év után új bajnokot avatott. Az újoncok felemás módon szerepeltek: az MTK és a Postások SE szinte végig versenyben voltak a bajnoki címért, míg a MAC és a Törekvés a tabellát zárva osztályozóra kényszerült.

A bajnokságban az FTC játszott a legjobban, így a zöld-fehérek vitrinjébe került a bajnoki trófea.

Példátlanul sok botrány, óvások tömege, vita a szabályok alkalmazása körül, jellemezte az egész évet. Többek között óvott a BTC az FTC ellen, óvott az FTC a BTC ellen – sikeresen. Hosszas tárgyalások, ellentétes döntések, majd fellebbezések után így csak a következő évi, 1904. február 10-i MLSZ közgyűlés tett pontot az 1903. évi bajnokság végére.

Csapatunk első NB I-es évében bronzérmes lett a Ferencváros és a BTC mögött, megelőzve a Postások SE-t. Az együttes a 14 mérkőzésből 9-et megnyert, 5-öt elveszített. A gárda 41 gólt szerzett, és 17-et kapott.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman