HÍREK

Értékes győzelem az év utolsó mérkőzésén

2022-12-11

Értékes győzelem az év utolsó mérkőzésén

Megérdemelten hoztuk el a három pontot Szegedről.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–MTK Budapest 1-3 (1-3)

Szeged, Szent Gellért Fórum

Vezette: Karakó Ferenc (Hanyecz, Horváth, Szilágyi)

Gólszerző: Gajdos (35.), illetve Horváth Artúr (13.), Németh (26.), Szilágyi (33., öngól)

Sárga lap: Kundrák (44.), Papp (73.), illetve Szépe (42.), Zuigeber (48.), Somodi (88.)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács – Kővári, Temesvári, Szilágyi, Tóth – Papp, Farkas, Szakály (Szatmári, 59.), Kundrák (Bitó, 59.) – Gajdos, Bíró (Busa, 59.)

Vezetőedző: Aleksandar Stevanovic

MTK Budapest: Somodi – Poór, Szépe, Kocsis, Varju – Kata, Horváth Artúr – Stieber (Palincsár, 70.), Bognár (Nagy Zsombor, 87.), Zuigeber (Kovács Mátyás, 65.) – Németh (Zsóri, 70.)

Vezetőedző: Horváth Dávid

A Merkantil Bank Liga idei utolsó mérkőzésén az éppen mögöttünk elhelyezkedő, tehát negyedik helyen álló Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonába látogattunk. Augusztusban az első fordulóban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szoros mérkőzésen 2-1-re győztünk a kék-feketék ellen.

Az első kapura lövést a 12. percben láthattuk, ekkor Gajdos lapos próbálkozását könnyűszerrel védte Somodi. Másfél perccel később Horváth indult meg, Zuigeberhez passzolt, akit ugyan lerántottak, Horváth lecsapott a labdára, és a rövid alsóba lőtt (0-1).

A 15. percben majdnem egyenlített a Szeged: Tóth bal oldali beadását követően Kundrák fejelt a kapufára, majd Szakály bombáját ütötte ki Somodi. Hét perccel később Zuigeber életerős távoli lövését paskolta oldalra Takács.

A 26. percben Bognár és Németh gyönyörű kényszerítője után utóbbi került ziccerbe, és rendkívül higgadtan lőtte ki a hosszú sarkot (0-2).

A 33. percben már három volt közte: Zuigeber ment el a szélen, éles beadásába Szilágyi ért bele rosszul, a labda pedig a hazai hálóban kötött ki (0-3).

A 35. percben jött a szépítés: a Szeged jobb oldali szögletére Gajdos érkezett és okosan lőtt a kapuba (1-3).

A 45. percben újra betalálhattunk volna: Bognár remekül indította Varjut, aki középre passzolt, a kapus már verve volt, Németh lövését azonban a gólvonalról tisztázták, így 3-1-es vezetésnél jött a szünet.

Az 52. percben okos szabadrúgáskombináció után Kata került helyzetbe, szépen emelt kapura, de újra tisztázni tudtak a kapu torkából a hazai védők. Egy perccel később Szakály szabadrúgását Bíró fejelte mellé.

Az 57. percben Bognár újabb mesteri kiugratását láthattuk, ezúttal Zuigebert hozta helyzetbe, de Takács remekül zárta a szöget, és lábbal hárította a ziccert. A 63. percben ismét Bognár adott jó passzt, ezúttal Németh ugrott ki, de ő sem tudott túljárni Takács eszén.

A 69. percben újra eldönthettük volna a meccset: Bognár passza után a csereként beállt Kovács Mátyás is laposan próbált gólt szerezni, de a szegedi hálóőr megint lábbal védett. A 80. percben Palincsár 16-ról kínálta meg Takácsot, aki ezúttal is kitenyerelte a játékszert.

A 84. percben a bal oldalról érkezett szegedi beadás, ami végül eljutott középen Busához, aki lefordult, majd közelről lőtt, de Somodi óriási bravúrral hárított. Ezután Szilágyi lövése Gajdosról pattant mellé, majd Busa fejelt a kapu mellé. A találkozó hajrájában már nem esett újabb gól, így megérdemelt 3-1-es győzelemmel zártuk az évet.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman