HÍREK

Eredményesen védekezte ki NB III-as csapatunk rohamait és győzött a Szekszárd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

2022-09-09

Eredményesen védekezte ki NB III-as csapatunk rohamait és győzött a Szekszárd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban

Egy kissé szerencsétlen, korai góllal nyert a Tolna megyei gárda.

NB III-as csapatunk az UEFA Ifjúsági Liga szeptember 14-i mérkőzése miatt megegyezett a Szekszárdi UFC-vel, hogy a 8. forduló mérkőzését már pénteken lejátsszák.

A hét közepe óta Horváth Dávid vezetőedző csapatával készül az ifi BL-ben is bevethető Horváth Artúr és Kovács Mátyás, akik egyaránt bekerültek a kezdőcsapatba - csakúgy, mint az első keret tagjának számító Csenterics Adrián.

Abszolút dominánsan kezdtük a mérkőzést, ráadásul a 4. percben Szőke ugratta ki Kovács Mátyást, aki az alapvonal közeléből visszagurította Törőcsiknek, ám csapatkapitányunk 11 méterről centikkel a felső léc fölé lőtt. Fölényünk egész mérkőzésen megmaradt, ám a 9. perctől hátrányban kellett futballoznunk: egy bal oldali bedobásért Csernik és Matviiv küzdöttek az ötös jobb oldalán. A labda már átpattant rajtuk, ám egy felszabadítani igyekvő hátvédünk éppen őket találta el, a játékszer pedig kapunkba pattant (0-1).

Négy minutummal később Horváth Artúr szögletét követően a labda az ötösön belül lepattant, majd Tóth Dávid fejelte szögletre, de mindössze centikkel suhant el a léc fölött a játékszer. Öt percre rá Horváth 27 méteres, csapódó szabadrúgását Pomozi ütötte ki vetődve. A 21. percben Kovács Mátyás centerezett ismét balról, Molnár Ádin azonban nagy helyzetben fölé durrantott. A következő akcióból Kovács Mátyás kerülte meg Lajkót a szélen, majd a tizenhatosra betörve a rövidet vette célba, ám elkerülte a kaput a löket.

A 24. percben egy kósza szekszárdi támadás végén Kiszely 18 méteres kísérletét Csenterics vetődve ütötte ki, majd egy újabb kontra végén Kiszely beadását Arena bólintotta rá 12 méterről, kapusunk ezt is fogta. A 38. percben Kovács Mátyás kísérletezett 15 méterről, miután középre cselezte magát, de jócskán fölé.

A 40. percben Csernik esett el Szőke mellett a tizenhatoson. A játékvezető először tizenegyest ítélt és felmutatta a sárga lapot, de aztán észrevette, hogy asszisztense lest jelzett, így anulálta mindkét ítéletet. Három minutummal később Törőcsik 22 méterről leadott lökete zúgott el a jobb kapufa mellett.

A szünetben Miknyóczki, Zuigeber és Zsóri is pályára léptek. Az 50. percben Kovács Mátyás lőtt a bal oldalról, éles szöből, Pomozi ezt is ütötte. A Szekszárd teljes mértékben a védekezésre fókuszált, de sikerrel, a játékrész java részében már nem tudtunk igazán komoly lehetőségeket kialakítani. A 84. percben Miknyóczki centerezett jobbról. Zsóri átvette és visszagurított Zuigebernek, aki ballal, laposan, kapásból lőtt a lábak között, de a vendégkapus fogta. A rendes játékidő utolsó percében egy bal oldali beadást megintcsak Zsóri vett át háttal a kapunak, majd Bene elé került a labda, aki átvette, majd 17 méterről lőtte rá, de jócskán fölé ment a próbálkozás. A ráadásul utolsó percében aztán még Merényi beadását Várkonyi bólintotta kapura, de a szekszárdi hálóőrön ezen a napon nem lehetett kifogni.

A végeredmény 0-1 lett, csapatunk nem tudta feltörni a szekszárdi reteszt.

 

NB III Közép csoport, 8. forduló
Új Hidegkuti Nándor Stadion

MTK Budapest II - Szekszárdi UFC 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Csernik (9.)

MTK Budapest II: Csenterics - Merényi, Matviiv, Vidnyánszky, Kapronczai (Zuigeber, 46.) - Horváth A., Szőke - Molnár Á. (Bene, 68.), Törőcsik (Miknyóczki, 46.), Kovács Mátyás - Vasvári (Zsóri, 46.)

Szekszárdi UFC: Pomozi - Lajkó (Péter D., 79.), Fekete, Arena, Füredi, Kiszely - Laczkó (Horog, 72.), Lékó (Rácz F., 72.), Budai (Gellér, 64.), Tóth D. - Csernik (Péter A., 79.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman