HÍREK

Először játszott döntetlent NB III-as csapatunk 2022-ben (videó)

2022-01-26

Először játszott döntetlent NB III-as csapatunk 2022-ben (videó)

Kanta József tanítványai kétgólos hátrányból álltak fel a Tatabánya otthonában.

Szombaton, a BKV Előre elleni edzőmérkőzésen megszerezte első győzelmét a 2022-es idényben Kanta József vezetőedző együttese. A következő megmérettetés pedig az NB III Nyugati csoportjának 8. helyén álló Tatabányai SC otthonában várt második csapatunkra.

Először volt kezdő NB III-as csapatunkban 2022-ben Csernák és Horváth J., illetve a kispadon kapott helyet Csontos, Guth, Markovic és Rohrbeck is.

A 7. percben, a Tatabánya előtt adódott a mérkőzés első helyzete. Ekkor Letenyei 16 méteres lövésébe tette bele a lábát Szegleti, Paulovicz kapus viszont nagyot mentett. 13 perccel később viszont már megszerezték a vezetést a hazaiak. Gyürki Gyürét játszotta meg a jobb szélen - az ő lapos lövése pedig gólba tartott, amikor a menteni igyekvő Csernák beleért, így végül róla került a kapuba a labda (1-0).

A 28. percig kellett várni együttesünk első említésre méltó lehetőségére. Ekkor Osei mellel játszott Horváth Artúr elé, akinek 17 méteres lövésébe beleértek, a labda pedig veszélyesen pattant a kapu mellé. Ezután viszont tovább nőtt a Tatabánya előnye. Megint Gyüre került jó helyzetbe, majd veszélyesen játszott keresztbe - a hosszún pedig Katona jól érkezett és a kapuba lőtt (2-0).

Sőt, nem sokkal később már háromra is nőhetett volna a különbség, hiszen Árvai szorongatott helyzetből, az alapvonalról tökéletesen játszott a középen egyedül érkező Gyürki elé, aki viszont ajtó-ablak helyzetben éppen Paulovicz ölébe lőtte a labdát.

A félidőben hetet cserélt Kanta József vezetőedző, Vancsa Zalán is beállt. A 17 éves támadó pedig a 62. percben veszélyt is teremtett. Paulovicz jól lépett ki a kapujából, tisztázásával pedig indította Vancsát, aki átverte védőjét, majd az alapvonalról Rohrbeck elé játszott - a félidőben beállt támadó lábáról viszont helyzetben lelopták a labdát.

Nyolc perccel később Csontos passzolt Gyurisnak, aki 16 méterről lőtt, de a kapus nagyot védett. A 75. percben viszont már nem volt ellenszer: Fekete szöktette a jobb oldalon próbajátékosunkat, aki az ötös közeléig vitte a labdát, majd erővel, laposan a kapuba bombázott (2-1).

A hajrában, a 84. percben aztán az egyenlítés is sikerült NB III-as csapatunknak: Gyuris 23 méteres szabadrúgása csavarodott a bal kapufa mellé és a hálóban kötött ki (2-2).

Az utolsó percekben így már a vezetésért támadhattak Kanta József vezetőedző tanítványai. Egy előreívelésnél Gyuris jól ütközte le védőjét, majd átemelte a kirohanó hálóőrt - de a labda jócskán az üresen tátongó kapu fölött szállt el.

NB III-as csapatunk így két vereség és egy győzelem után első döntetlenjét is megszerezte a 2022-es naptári évben.

 

Tatabányai SC – MTK Budapest II 2-2 (2-0)

Gólszerzők: Csernák (öngól, 20.), Katona 39., illetve Próbajátékos (75.), Gyuris (84.)

MTK Budapest II: Paulovicz - Fülöp, Fekete (Fördős, 46.), Csernák (Markovic, 46.), Helembai (Csontos, 46.) - Rimóczi (Guth, 68.), Horváth A. (Georgievski, 46.) - Horváth J. (Gyuris, 46.), Kovács Máté (Rohrbeck, 46.), Próbajátékos - Osei (Vancsa, 46.)

A találkozó eseményei percről percre szöveges közvetítésünkben, ide kattintva érhetők el.

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman