HÍREK
Elődöntő a Ligakupában
2015-05-13
![Elődöntő a Ligakupában](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/2700/attachment1569492576.jpeg)
A döntő a tét az MTK Budapest számára a harmadik számú magyar sorozatban. A Debrecen az ország egyik legjobb csapata, esélyesként veszi fel, legalábbis az első, a hazai mérkőzésen a küzdelmet. Az MTK az ország egyik legjobb csapata, összességében is eséllyel veszi fel a küzdelmet.
A két gárda útja elég hasonló volt idáig. Az MTK a C-csoport küzdelmeit nyerte meg, méghozzá öt győzelemmel és egy vereséggel, 15 pontot gyűjtve, megelőzve a Dunaújvárost, a Mezőkövesdet és a Balmazújvárost. A tizenhat között a Paks együttesét búcsúztatta, kettős győzelemmel, idegenben 3-0-s, hazai pályán 2-1-es sikert aratva. A negyeddöntő során a Péccsel találkozott a gárda, és szintén kettős győzelemmel gyűrte le a mecsekaljai együttest, mindkét találkozón 1-0-ra nyert.
A Debrecen a B-csoportot húzta be 13 ponttal, a Békéscsabát, a Kecskemétet és a Szegedet megelőzve. A középdöntő első fordulójában a Sopront búcsúztatta 4-2-es összesítéssel, a legutóbbi körben pedig az idei bajnok Videotont, méghozzá fordulatos párharc során, hiszen a fehérvári együttes 3-2-re győzött Debrecenben, a visszavágón 2-0-ra győzött a DVSC a Sóstói stadionban, így 4-3-as összesítéssel került be a legjobb négy közé.
Idén már kétszer is összecsapott egymással a két együttes a bajnokságban. Az őszi találkozót egy kései Horváth Zsolt találattal az MTK Budapest nyerte meg, míg a decemberi, debreceni visszavágón Varga József és Tisza Tibor góljára csak Pölöskei tudott válaszolni, így alakult ki a 2-1-es hazai siker.
A Debrecen várható összeállítása: Verpecz - Jovanovics, Máté, Mészáros, Ferenczi - Bereczki, Ludánszki, Mihelics, Sós - Tisza, Szécsi
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)