HÍREK

Elismerés Bibennek: "Szeretnénk, ha a fejlődésem töretlen lenne"

2021-07-05

Elismerés Bibennek: "Szeretnénk, ha a fejlődésem töretlen lenne"

Emlékezetes idényen van túl Biben Barnabás, aki még 16 évesen mutatkozhatott be bajnoki mérkőzésen felnőtt csapatunkban, a felcsúti 3-0-s sikerünk alkalmával.

A fiatal középpályás végül 11 NB I-es találkozón kapott lehetőséget, míg az U19-es együttessel bajnoki címet nyert. Ehhez remek és eredményes játékkal járult hozzá, hiszen gólkirálya lett a korosztályos együttesnek. Barnit ezért egy erre az alkalomra készített díjjal jutalmazta meg klubunk.  
- Nagyon nagy örömet okoz, hogy ilyen sikeresen tudtam zárni ezt a szezont. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az MTK-tól egy ilyen díjat vehettem át a gólkirályi címért. Hálás vagyok a lehetőségért és a bizalomért, amit itt kaptam, köszönöm a rengeteg segítséget a fejlődésem érdekében - mondta a még mindig csak 17 éves játékos, aki a következő szezonban újabb lépcsőfokot tehet meg a karrierjében, hiszen közös döntés eredményeként hétről hétre az NB II-ben bizonyíthat a felnőtt futballban.  

- A bemutatkozásom után is gyakran megkaptam az esélyt arra, hogy minél több tapasztalatot szerezzek a felnőtt futballban, hiszen ez elengedhetetlen része egy fiatal játékos karrierjének. Szeretnénk, ha a fejlődésem töretlen lenne, ezért közösen megbeszélve a vezetőséggel úgy döntöttünk, hogy a következő egy évet kölcsönben a III. kerületi TVE NB II-es csapatában töltöm. Ez kiváló lehetőség a számomra, a célom pedig az, hogy úgy térjek vissza az MTK-hoz, hogy a játékommal annyit tehessek majd hozzá a felnőtt csapat jó szerepléséhez, amit magamtól elvárok - mondta Biben Barnabás.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman