HÍREK

Elhunyt Popovics Sándor

2019-07-01

Elhunyt Popovics Sándor

Hosszan tartó, méltósággal viselt, súlyos betegség után hétfő reggel, 80 évesen elhunyt Popovics Sándor, aki Hollandiában a nyolcvanas évektől több élvonalbeli klub vezetőedzője volt, s Magyarországon kétszer az MTK vezetőedzőjeként is munkát vállalt.

Popovics Sándor 1939. június 22-én született Keszthelyen, játékosként szerepelt az Újpest, majd a német Greuther Fürth, a holland Sparta és az AZ csapatában is. Profi pályafutása után edzősködni kezdett, s a nyolcvanas évektől több holland és belga élvonalbeli csapat kispadján is ült.

A belga Waregemmel 1982-ben belga Szuperkupát nyert, s Hollandiában többek között a NEC Nijmegen, az FC Eindhoven és az ADO Den Haag vezetőedzője is volt. Magyarországon két időszakban – 1994-ben és 2002-ben – dirigálta vezetőedzőként az MTK-t, valamint az 1999–2000-es idényben a kék-fehéreknél a holland Henk ten Cate munkáját segítette tolmácsként és pályaedzőként.

A Hollandiában és Magyarországon is elismert szakember veje, a 27-szeres válogatott korábbi MTK-kapus, Babos Gábor tudatta a gyászhírt a Nemzeti Sport szerkesztőségével.

- Betegsége miatt tavaly november óta egy roosendaali idősek otthonában élt, ami azért elég közel volt hozzánk, így gyakran látogattuk. Múlt hét szombaton ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját, nevetgéltünk, beszélgettünk, megittunk egy jó sört együtt. Nem volt semmi előjele, annak, hogy mi fog történni, aztán Sanyi bácsi vasárnap reggel hirtelen rosszul lett és hétfő reggel elhunyt – mondta Babos Gábor.

Popovics Sándor temetéséről a család később intézkedik.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman