HÍREK

Egy ponttal gazdagodott NB III-as csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (videó)

2022-05-08

Egy ponttal gazdagodott NB III-as csapatunk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban (videó)

Vezettünk, majd a Mohács fordított, de a hajrában sikerült egyenlíteni - a vendégek ezzel búcsúztak a harmadosztálytól.

NB III-as csapatunk ismételten, az idény során már hetedszer az Új Hidegkuti Nándor Stadionban léphetett pályára. Május 8-án délután a szinte biztos kieső Mohács vendégeskedett centerlétesítményünkben.

Kanta József vezetőedző az első kerethez tartozó labdarúgók közül ezúttal Várkonyi Bencére számíthatott, míg a Baranya megyeieknél a kezdőcsapat tagja volt Kocsis Adrián, aki 2010 és 2012 között ötször lépett pályára az NB I-ben a ZTE színeiben.

A találkozón inkább együttesünk kezdeményezett, de mindkét oldalon akadt néhány kisebb-nagyobb lehetőség. A 21. percben Ignácz Olivér kínálta meg Varasdit jó 25 méterről, a labda a felső lécen csattant, majd a kapu mögé vágódott. Három perccel később viszont megszületett az első gól is.

Egy jobb oldali beadás jutott el a tizenhatos bal oldalán helyezkedő Radchenkóhoz, aki középre gurított, ahol Kovács Máté kapásból a bal alsó sarokba passzolt (1-0).

A 38. percben Radchenko tört be a tizenhatosra, de szerelték, a labda pedig a bal oldalon érkező Merényi elé került, aki 11 méterről, ballal tüzelt, Farkas kapus viszont jó helyen volt és hárított. Ezt követően Perkovic szenvedett sérülést, ami miatt mintegy 5 percig emberhátrányban futballozott csapatunk. Épp a cserét követően aztán Müllerlei szögletéből Fördős mögött, a hosszún Hetényi fejelhetett üresen és nem is hibázott, a kapu bal oldalába bólintott (1-1).

Szünet után Merényi veszélyeztetett először, 19 méteres löketét azonban fogta Farkas. Az 56. percben aztán némileg váratlanul megszerezte a vezetést a Mohács: Végről került a labda a védelmünk közepén kilépő Menyhei elé, aki abszolút ziccerben, 12 méterről a jobb felsőbe bombázott, Varasdi tehetetlen volt (1-2).

A 69. percben egy felívelésnél Balogh leütközte a fejelni készülő védőt, így a labda Merényi elé került, aki rávezette a védelemre, majd jobbra, Balogh elé játszott. Támadónk 11 méterről, oldalról lőtt, de Farkas kiütötte. A 74. minutumban közel jártunk az egyenlítéshez, amikor Merényi találta el a kapufát 12 méterről, a mezőnybe visszapattanó labdát pedig a csereként beállt Osei hiába lőtte a kapuba közelről, az asszisztens lest jelzett.

Csapatunk nagy energiával igyekezett egalizálni, de úgy tűnt, a Mohács kibekkelheti a meccset, amikor a 86. percben egy kissé szerencsés találattal beállítottuk a végeredményt. Egy veszélytelennek tűnő felpasszba egy védő belelépett, a labda pedig lelassult. Osei rástartolt, de mind a védő, Forró, mint Farkas kapus jobb helyzetben volt a tizenhatos vonalán. A hálóőr jelezte, hogy megszerezné a játékszert, de Forró jobbra kirúgta előle - éppen Rohrbeckhez, aki átvétel után a jobbszélről az így üresen maradó kapura lőtt. Egy visszafutó hátvéd a gólvonal közelében még ugyan hozzáért a labdához, de az így is a kapuban kötött ki (2-2).

Ezután nyíltabb lett a mérkőzés, mindkét együttes igyekezett bevinni a döntő találatot. A 92. percben Ignácz lőtt kapura 21 méterről, de Varasdi fogta. A találkozót azonban már nem fejezhette be a pályán kapusunk, hiszen a 95. percben Gellén lódult meg viszonylag veszélytelen helyzetben a bal oldalon, a kifutó Varasdi pedig a tizenhatoson kívül becsúszva buktatta, amiért a játékvezető a piros lapot mutatta fel neki. Velicskó állt be a helyére (Balogh Bence fejezte be a mérkőzést), aki a szabadrúgást követően az ötös és az alapvonal találkozásán rávetődött a beadni készülő mohácsi játékos előtt a labdára, de a támadó gyorsabb volt, középütt pedig a kapuba bólintottak - de a játékvezető kapustámadásért szabadrúgást ítélt.

A találkozó így 2-2-es döntetlennel zárult az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az egy ponttal csapatunk továbbra is a 9. helyen áll a tabellán, míg a Mohács matematikailag is búcsúzott az NB III-tól.

 

NB III Közép csoport, 35. forduló
Új Hidegkuti Nándor Stadion, Budapest

MTK Budapest II - B BUILD Mohács 2-2
Vezette:
Kakuk Szabolcs (Juhász Sz., Molnár A.)
Nézőszám: 62 fő

Gólszerzők: Kovács Máté (24.), Rohrbeck (86.), illetve Hetényi (45+1.), Menyhei (56)

Kiállítva: Varasdi (95.)

MTK Budapest II: Varasdi - Markovic, Várkonyi, Perkovic (Rohrbeck, 45.), Fülöp - Merényi, Fördős, Kovács Máté, Georgievski (Osei, 62.), Radchenko - Balogh B. (Velicskó, 96.)

B BUILD Mohács: Farkas M. - Forró, Nagy Zs. (Károly, 83.), Menyhei (Gellén, 62.), Bohata (Dér, 71.), Ignácz, Hetényi, Vég, Müllerlei, Bischoff, Kocsis A.

A találkozó jegyzőkönyve és eseményei percről percre ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman