HÍREK

Egy betartott ígéretet követően debütált az NB I-ben Barkóczi Benedek (lapszemle)

2022-06-23

Egy betartott ígéretet követően debütált az NB I-ben Barkóczi Benedek (lapszemle)

2005-ös születésű támadónk gólokat ígért és szállított Horváth Dávidnak, így bemutatkozhatott az élvonalban, amiről az NSO-nak beszélt.

Kiváló idény áll az MTK Budapest fiatal támadója, Barkóczi Benedek háta mögött. A csatár előbb az U17-es bajnokság őszi kiírásában lett gólkirály, majd tavasszal az U19-es rájátszásban is magáénak mondhatta a címet, ráadásul 2022-ben előbb bemutatkozott az NB III-ban (góllal), majd a záró fordulóban az élvonalban is.

Barkóczi Benedek a kiemelkedő szezonról a Nemzeti Sport Online-nak nyilatkozott.

„Már a 2020-2021-es kiírásban, az U16-os első osztályban is a leggólerősebb játékosok közé tartoztam, így nem lehetett más a célom, folytatni akartam a találatok halmozását. A mezőny és a csapatunk összetétele sem változott különösebben, így gondoltam, ez reális cél lehet; szerencsére sikerült tartanom ősszel az egygólos átlagot. A másik célom az volt, hogy bemutatkozhassak az U19-esek között, ami szintén teljesült. Sikerült megragadnom a nagyobbak között, ami nem volt könnyű: nagy a különbség a két korosztály között, gyorsabban kell játszani és döntést hozni. Ennek ellenére az első meccseimen bizonyítottam, hogy nem lógok ki, sőt a gólok is jöttek, végül pedig a tavaszi gólkirályi címet is megszereztem. Ez persze nem sikerült volna a csapattársaim nélkül, akik remek labdákkal szolgáltak ki, sok helyzetet teremtettek; igyekeztem magabiztos lenni a kapu előtt, aminek meglett a jutalma.”

A 16 éves támadó azt is megosztotta, mi vezetett odáig, hogy az OTP Bank Liga 33. fordulójában debütálhatott az első csapatnál.

„Amikor a tavaszi szezon közben Horváth Dávid kapta meg az NB I-esek irányítását, egy picit elkezdtem bizakodni, hiszen korábban már tudtam neki bizonyítani a pályán. Emlékszem, a májusi, Győr elleni meccsünk előtt azt a feltételt szabta, hogy ha el tudom dönteni az összecsapást, akkor a következő héten már a nagyokkal készülhetek. Végül a duplámmal nyertünk 2–1-re, ő pedig tartotta a szavát. Az utolsó fordulóban a keretbe is bekerültem, ami nagyon izgatottá tett, ám ahogy a mérkőzés elkezdődött, ez teljesen elmúlt. A pályára lépést sosem fogom elfelejteni, abban a néhány percben is a maximumot akartam kiadni magamból.”

Barkóczi további célja pedig egyértelmű: hasonló ütemben termelni a találatokat.

„A nyári felkészülést az első csapattal kezdtem meg, az viszont a jövő zenéje, hogy a klub melyik együttesénél számítanak majd rám a legtöbbet. Egy biztos: a góljaim számát továbbra is legalább ilyen tempóban szeretném gyarapítani!”

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman