HÍREK

Döntetlennel zárult az edzőtábor

2023-07-12

Döntetlennel zárult az edzőtábor

Az utolsó előtti percben egyenlített a Konferencia Ligában induló NK Celje.

Az NK Celje volt az utolsó ellenfelünk az edzőtáborban. Az együttes tíz éve szerepel zsinórban a szlovén élvonalban, a 2019/20-as idényben ők lettek a legjobbak, míg legutóbb a második helyen zártak, amivel kiharcolták a jogot a Konferencia Ligában való indulásra. Az ő felkészülésük is valamivel előrébb jár a mieinkénél, hiszen a Celje már a jövő héten pályára lép a szlovén bajnokságban. 

Demjén - Hej, Kádár, Bobál - Spalek, Thiam, Horváth A., Kosznovszky, Antonov - Stieber, Németh összeállításban kezdtük a meccset.
Az első negyedórában inkább mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 19. percben vezetést szereztünk: Stieber 16 méteres lövése a kapufáról kipattant, Németh pedig értékesítette a kipattanót (0-1).

Nem sokáig vezettünk, egy támadás végén Matko került helyzetbe, és 10 méterről higgadtan helyezett a hálóba (1-1).

Pár perccel később Antonov szögletére Bobál robbant be, szép fejesét vetődve védte a kapus, a kipattanó végén Németh másodszor is betalált, de a játékvezető szerint lesről tette.A 38. percben Matko előtt adódott két esély, de egyszer a felső lécről jött ki a labda, majd blokkolt lövése kevéssel mellé ment.

A félidő végén mi kerülhettünk volna előnybe: Kosznovszky tálalt Németh elé, támadónk azonban 13 méterről a bal alsó sarok mellé durrantott, így 1-1-el fordultak a csapatok.

A második félidőre vezetőedzőnk három helyen is változtatott: Rácz, Kata és Kovács Patrik is beállt Demjén, Horváth A. és Antonov helyére (majd később még nyolc változtatás történt, Varju, Bognár, Zuigeber, Végh, Kovács M., Kocsis, Várkonyi és Molnár is pályára lépett). Pár perccel később Kovács Patrik beadása után lőttünk helyzetben, de nagyot mentettek a védők. A szöglet után a berobbanó Thiam fejese kerülte el nem sokkal a kaput. A 75. percben már nem hibáztunk: labdaszerzés után Kata passzolt Molnárhoz, aki 16 méterről, laza mozdulattal helyezett a léc alá (1-2).

Úgy tűnt, győzelemmel zárjuk az edzőtábort, de a 89. percben, egy szöglet utáni fejesből egyenlített a Celje, így 2-2-es döntetlen lett a vége a nemzetközi kupában érdekelt, hazai együttes ellen.

A mérkőzést élőben streameltük, a teljes meccs visszanézhető itt:

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman