HÍREK

Csinger és Helembai a válogatottban

2017-10-28

Csinger és Helembai a válogatottban

Két játékosunk képviselte az MTK Budapestet az U15-ös válogatottban.

A 14 éves  Csinger Márk és a vele egykorú Helembai Márk szerepelt a magyar U15-ös válogatottban. Nehéz erőpróba elé néztek, hiszen a norvégok az U16-os válogatottal érkeztek edzőmérkőzésre.

Az első mérkőzésen kiütközött a kor- és erőkülönbség, négy gólt szereztek a skandinávok. Két játékosunk a mérkőzés egészét a pályán töltötte.

A második meccsen is hasonló volt a játék képe, ezúttal is négy gólt lőttek a norvégok, igaz, sikerült szépíteni. Játékosaink ismét végig a pályán voltak, mi több, a keretből csak ők.

Pinezits Máté a követekzőket mondta róluk: – Csinger nagyon erős a védekező párharcokban, jó ütemérzékkel megáldott játékos, aki mindkét lábát jól tudja használni. Fizikailag kiemelkedő adottságai vannak, és gólszerzésben is erős. Helembai óriási belső motivációval rendelkezik, és univerzális játékos, több poszton bevethető, megállja a helyét. Védő létére a támadásépítésből is kiveszi a részét.

Az elmúlt hetekben már az U16-os csapattal játszott a két védő, így Székely Zsolttól is kértünk jellemzést: – Csinger Márk jó fizikumú, jó mentális készségekkel megáldott játékos. A fejjátékát emelném ki, amivel már két mérkőzést el tudott dönteni az idősebbek között. Rengeteg potenciál van benne, amit alázattal és eltökéltséggel ki fog tudni hozni magából. Helembai Márk intelligens focista, remekül látja a játékot, tudja, hogy mi zajlik körülötte. Jó fizikumú, de még sokat kell fejlődnie neki is.
[image]
Fotó: mlsz.hu

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2020-12-06 15:15 Szusza Ferenc Stadion

BUDAPEST HONVÉD

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman