HÍREK

Céltudatos szülinapos

2017-08-02

Céltudatos szülinapos

Szerdán ünnepli 39. születésnapját Dragan Vukmir. A szerb labdarúgó nyáron a III. Kerületi TVE együtteséhez igazolt, mégsem szakadt el teljesen az MTK-tól.

Dragan Vukmir 23 éves koráig futballozott Szerbiában. 2002 nyarán igazolt a Ferencvároshoz, amellyel rögtön bajnokságot és kupát nyert a kemény játékáról ismert védekező középpályás. 2005 nyarán került a Debrecenhez, mellyel kétszer is bajnok lett, majd Kínába a Dalian Hai Csang együtteséhez vezetett az útja. Az ázsiai kitérőt követően ismét Magyarországra szerződött, mégpedig a Budapest Honvédba, mellyel Magyar Kupa sikernek örülhetett. Dragan – elmondása szerint – 2010-ben találta meg igazi magyarországi otthonát, hiszen innentől kezdve hét éven át erősítette az MTK Budapest együttesét. Az egyszeres szerb válogatott labdarúgóval beszélgettünk születésnapja alkalmából.

– Nagyon boldog születésnapot kívánunk! Hogyan telik a nagy nap?

– A családdal ünnepelek, hiszen nekem ők a legfontosabbak a világon. Persze mellettük is sokan felköszöntöttek már.

– Nyáron komolyabb változás állt be az életedben, hiszen a III. Kerületi TVE együtteséhez szerződtél. Ugyan játékosként fél éve, már csak amolyan vésztartalékként számított rád az MTK, és inkább a szakmai stábnak segítettél, mégis most lett konkrét a váltás. Miként élted meg mindezt, és milyen pozícióban segíted továbbra is klubot?

– Először is sajnálom, hogy kiesett a csapat az NB I-ből, alakulhatott volna szebben a tavalyi év. Biztos vagyok benne, hogy nélkülem is kiharcolják a srácok a feljutást. Úgy érzem maradt még bennem annyi, hogy a pályán is bizonyítsak, így örültem a Kerületnél adódó lehetőségnek. Az MTK-nál a Tehetség program szakmai stábjában veszek részt, azaz Agárdon, a Csömöri úton és a második csapatnál készülő gyerekekkel foglalkozom egyénileg. Természetesen főleg a védekezés oktatásában számíthatnak rám. Kenesei Krisztiánnal és Teodoru Vaszilisszal alkotott hármasunk, azt gondolom sok fiatal képzéséhez ad némi pluszt. Persze kint leszek az első csapat mérkőzésein is, amikor csak időm engedi. Például rögtön a Cegléd ellen vasárnap.

– Meddig tervezel profi avagy félprofi szinten futballozni, és mik a céljaid az új feladatod kapcsán?

– Nem akarom csak úgy befejezni a futballt. Mint mondtam érzek még magamban erőt a folytatáshoz. Emellett persze készülök a játékos karrierem utáni életre is. Jó kezdet ehhez a Tehetség programban való részvételem, de azt hiszem „A licenszes” edzőként, a „Pro licenszre” készülve, komolyabb feladatok is várhatnak rám a későbbiekben.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-10-19 17:30 DVTK STADION

DVTK

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman