HÍREK

Búcsúzunk

2018-07-11

Búcsúzunk

Stern Péter (1970. április 18. – 2018. július 11.)

48 éves korában, hosszan tartó, türelemmel viselt, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Stern Péter, az MTK Baráti Kör elnöke, az MTK Budapest alelnöke, a 2019-es Maccabi Európa Játékokat előkészítő EMG 2019 Sport Szervező Kft. cégvezetője, a barátunk.

Nehezen találunk szavakat Péter harca után, mely szerda este a Nyírő Gyula kórházban vereséggel zárult. Olyan ember maradt alul, aki egész életében nehezen veszített. Ebben a küzdelemben is többször kerekedett felül, mert élni akart.

Néhány napja, amikor telefonon beszéltünk, arról érdeklődött, hogy miként állunk az Új Hidegkuti Nándor Stadion gyepszőnyegével, rendben lesz-e az Örökrangadóra.

Amikor elképesztően gazdag MTK-s relikviákból álló gyűjteményéből közösen rendeztük be a stadion VIP-termében az üvegtárolót, kérlelhetetlen volt. – Ennek a rendszámnak mindenképpen be kell kerülnie – ismételgette, és elővette féltett kincsét, majd úgy helyezte be a fémtáblát a polcra, mintha meisseni porcelánt tartana a kezében.

Oroszlánként harcolt a kezdőrúgásokért. – Kósa Gyuri bácsinak és Gottreich Józsinak mindenképpen oldjuk meg, hogy rúghassanak! Igazi értékei a klubnak. – mondogatta.

Igaza volt, de gyakran megfeledkezett arról, hogy ő mekkora érték. Nem érdekelte, ha hétvégén, vagy éjszaka kellett dolgozni. Az sem, ha vidékre kellett menni, vagy buszt kellett intézni a drukkereknek.

Csak az MTK érdekelte.

Hihetetlen energiákat mozgatott meg az egyesületért és a klubhoz kapcsolódó projektekért.

Úgy kezdett el dolgozni a 2019-es Maccabi Európa Játékok sikeréért, hogy élete legnagyobb alkotása lehessen.

Amikor a focisták kiestek az NB I-ből, ő volt az első, aki mentegette őket. Amikor nyertek, ő volt az első, aki buzdította Gedeont, hogy tapsoltassa a publikumot.

Amikor a Baráti Kör focicsapatában játszott, nem önzőzött, inkább passzolt.

Amikor a hanukai gyertyagyújtás szabályairól beszélt a stadion bejáratánál, amikor azt bizonygatta, hogy 4-4-2, vagy 4-3-1, akkor sem ismert ellentmondást, de mindig inkább érvelt, nem kiabált, nem haragudott.

Ha feszültség kezdett kialakulni, felnézett az égre, és újabb indokokat keresett, hogy rendben, békében menjenek a dolgok.

Peti!
Mától, ha az égre nézünk, te jutsz eszünkbe.

Klubunk együttérzését fejezi ki a családnak, osztozik a hozzátartozók fájdalmában.

Stern Pétert, a klub alelnökét az MTK Budapest saját halottjának tekinti.
Temetéséről később intézkednek.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman