HÍREK

Búcsúzik a Kapitány! - csütörtökön jön Kanta utolsó hazai mérkőzése

2021-04-26

Búcsúzik a Kapitány! - csütörtökön jön Kanta utolsó hazai mérkőzése

Történelmi pillanat vár ránk csütörtökön: aznap lép pályára utolsó bajnoki mérkőzésén stadionunkban Kanta József! Csapatkapitányunk 1998 óta, vagyis 23 éve az MTK játékosa, és immár hivatalos, hogy a szezon végén visszavonul, csütörtökön, a MOL Fehérvár elleni találkozón eljön számára a hazai búcsú ideje.

Ezt a pillanatot az MTK Budapest természetesen az esemény súlyához megfelelően kezeli majd: Kanta József számtalan felejthetetlen pillanatot szerzett klubunknak, szurkolóinknak az elmúlt közel két évtizedben, így természetesen a célunk nem lehet más, mint hogy mi is felejthetetlenné tegyük számára az utolsó fellépést az Új Hidegkuti Nándor Stadionban - a következő napokban folyamatosan számolunk majd be az ezzel kapcsolatos részletekről.

Kanta közel 17 éve, 2004. augusztus 7-én az MTK Sopron elleni bajnoki nyitómérkőzésén bátyjával, Szabolccsal együtt mutatkozott be a magyar élvonalban, a debütáló tehetség pedig be is talált azon a meccsen. Profi pályafutása alatt kizárólag az MTK-ban játszott, hűsége az MTK történelmét és az európai labdarúgás egészét tekintve is figyelemreméltó. A felnőtt futballban 17 szezonon át viselte megszakítás nélkül egyetlen klub mezét, ezzel pedig tagja annak az ötösnek, amelynek tagjai az európai labdarúgásban jelenlegi élvonalbeli játékosként elmondhatják magukról mindezt.

Jelen pillanatban arra is van esély, hogy Kanta hazai búcsújára nézők előtt kerüljön sor. Mint ismert, amikor a beoltottak száma eléri a 4 milliót, új intézkedések lépnek életbe, amely érinti a sportrendezvényeket is, ugyanis már másnaptól a védettek és felügyeletük alatt álló kiskorúak este 11 óráig látogathatják például a futballmérkőzéseket is. Klubunk minden eshetőségre felkészül: természetesen amennyiben lehetőség lesz arra, hogy Kanta József hazai búcsújára nézők előtt kerülhessen sor, arról és annak részleteiről haladéktalanul tájékoztatjuk majd a szurkolókat. 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman