HÍREK

Bronz búcsúzóul

2017-06-06

Bronz búcsúzóul

Emelt fővel búcsúztak az U7-esek.

A példás rendezésű, színvonalas mezőnyt felvonultató Youth Talent Cup volt az MTK Budapest 2010-es születésű együttesének utolsó, három a három elleni tornája. A kék-fehérek a csoportkört százszázalékosan, négyből négy meccset nyerve abszolválták, az elődöntőben pedig a Videoton várt rájuk. A torna talán legszínvonalasabb meccsén a rendes játékidő 4-4-gyel ért véget, és ezúttal sajnos a fehérváriak bírták jobban az idegek harcát. A bronzmeccsen végül másodszorra is legyőzte a Soroksárt az MTK Budapest, így végül a harmadik helynek örülhettek Érsek Márkék.

A gyerekek dinamikusan, megfelelő hozzáállással játszottak, így emelt fővel búcsúzhatnak az U7-es korosztálytól. Ezúttal Orji Dávid és Lakakisz Parisz nyújtották a legjobb teljesítményt, de a többiek is egytől-egyig igazolták beválogatásukat.

Csoportkör:
MTK Budapest – DVSC-DLA 2-0 G.: Lakakisz Parisz 2
MTK Budapest – Gödöllői SK II. 6-0 G.: Lakakisz Parisz 3, Molnár Kende, Orji Dávid, Sárdi Márk
MTK Budapest – Soroksár 3-2 G.: Lakakisz Parisz 2, Orji Dávid
MTK Budapest – Dunakanyar Régió UFC 5-1 G.: Érsek Márk 2, Molnár Kende, Orji Dávid, Lakakisz Parisz

Elődöntő:
MTK Budapest – Videoton 4-4 G.: Lakakisz Parisz 2, Orji Dávid, Sárdi Márk (büntetőkkel: 3-4; Sárdi Márk, Lakakisz Parisz, Pernyész Tádé)

Bronzmeccs:
MTK Budapest – Soroksár 2-1 G.: Orji Dávid, Sárdi Márk

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman