HÍREK

Boris: "Fontos volt, hogy mi is pontot szerezzünk"

2021-02-27

Boris: "Fontos volt, hogy mi is pontot szerezzünk"

Vezetőedzőnk így értékelt az Örökrangadó után.

Michael Boris: - Először is köszönet a Ferencvárosnak, hogy nem végeztek ki minket a meccs első félórájában, hiszen a két gól mellett még további esélyeket is kínáltunk nekik a gólszerzésre. Korán cseréltem, mert az eredeti elképzelésünk nem működött. A védekezést szerettük volna előzetesen stabilizálni elsősorban, de nem volt meg az összhang, és ez így volt a csere után is, a szünetig, aztán változtak meg a dolgok. Optimista típus vagyok, ezért a szünetben már úgy mentem be az öltözőbe, hogy bíztam a javulásban, így senkit nem szidtam le. Rendeztünk pár dolgot, aztán jól is jöttünk ki a fordulás után, kétszer betaláltunk, sőt, a végén még ott voltak az esélyeink a harmadik találat megszerzésére is. Igaz, a vendégek pedig elhibáztak egy büntetőt, szóval nekik is volt esélyük nyerni. Ez az eset is megmutatta a jó csapategységet: kapusedzőnk, Elbert András odaszaladt előtte Milanhoz egy palack vízzel, és közben emlékeztette arra, hogy Somodi Bence jelezte, hogy Mak hova rúgja általában a büntetőket, hiszen felkészültünk ebből is - szóval ez egy igazi csapatmunka volt. Látható, hogy óriási harc megy a kiesés elkerüléséért, sok, a tabella végén álló csapat nyert most, ezért fontos volt, hogy mi is szerezzünk pontot. A célunk továbbra is az, hogy mielőbb megszerezzük a kívánt 45 pontot.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman