HÍREK
Boris: "Ez az idény szebb zárást érdemelt volna"
2021-05-07
![Boris: "Ez az idény szebb zárást érdemelt volna"](https://mtkbudapest.hu/attachments/newsheroimage/attachment5650735754.jpg)
Vezetőedzőnk így értékelt a mezőkövesdi találkozót követő sajtótájékoztatón.
Michael Boris: - Mi kezdtünk jobban, hiszen már 40-45 másodperc után vezetést szerezhettünk volna. Azért lett volna fontos betalálni, mert akkor másképp alakult volna a teljes mérkőzés. A hazaiaknak ideális volt az, hogy ők szereztek vezetést, így kontrázni tudtak, ők erre építettek. Szerettünk volna mélyebben védekezni, de ez nem sikerült jól, a "második" labdákat sem sikerült általában megszerezni. Emiatt is változtattunk viszonylag korán a rendszeren. 2-0-nál volt is még lehetőségünk a szépítésre, de nem találtunk be, utána viszont a hazaiak sorra lőtték a gólokat. Örülök, hogy legalább szépítettünk, hiszen így magunk mögött tartottuk ellenfelünket a tabellán, és ha az Újpest mérkőzése számunkra megfelelően alakul, akkor a felsőházban végzünk, ami összességében jó eredmény. Ez az idény ezzel együtt szebb zárást érdemelt volna, hiszen a szezon nagy részében általában remek pozícióban álltunk, sajnáljuk, hogy így ért véget az év. Gratulálunk a Mezőkövesdnek.
Kapcsolódó cikkek
![](/images/sponsor/tippmix.jpg)
![](/images/sponsor/2.png)
![](/images/sponsor/Protocall_logo_monocrome.png)
![](/images/sponsor/9.png)
![](/images/sponsor/skoda-auto-derzbach.jpg)
![](/images/sponsor/14-new.jpg)
![](/images/sponsor/brightly.png)
![](/images/sponsor/otp-bank-liga.png)
![](/images/sponsor/mol_magyar_kupa.jpg)
![](/images/sponsor/profield-logo.png)
![](/images/sponsor/service-flow-logo.png)
![](/images/sponsor/englmayer-logo.png)
![](/images/sponsor/jegyhu_logo_sotet-opt.png)
![](/images/sponsor/BAYER-construct.png)
![](/images/sponsor/honvedelmi-miniszterium-logo.png)
![](/images/sponsor/hr-montage-logo.jpg)