HÍREK

Biben Barnabás az első NB I-es góljára vár az MTK-ban (lapszemle)

2021-03-27

Biben Barnabás az első NB I-es góljára vár az MTK-ban (lapszemle)

Az utanpotlassport.hu/nso.hu cikkét szemlézzük.

Egyre komolyabb szerephez jut az MTK Budapest felnőttcsapatában a 17 éves Biben Barnabás. A fiatal futballista már tizenegy alkalommal lépett pályára az első osztályban, céljai között pedig a Magyar-kupa döntője is szerepel.

A 17 esztendős labdarúgó, Biben Barnabás, 2019-ben csatlakozott az MTK-hoz, a klubnál pedig egyre nagyobb szerepet szánnak neki, immáron a felnőttcsapatban is. Barnabás elégedett eddigi teljesítményével, fontos számára, hogy a vezetőség részéről is érzi a bizalmat.

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, úgy érzem, sikerült előrelépnem. Rengeteget jelent számomra, hogy a szakmai stáb és a vezetőség bízik bennem. Szerencsére már több mint tíz első osztályú találkozón kaptam lehetőséget. Erre a szezonra is vannak még céljaim, szeretném megszerezni első NB I-es találatomat, valamint nagy élmény lenne pályára lépni a Magyar-kupa döntőjében.”

Ilyen fiatalon hatalmas ugrást jelent a felnőttfutball, ám Barnabás egyelőre jól veszi az akadályokat. Azonban tudja, még hosszú út áll előtte.

„A játék minden elemében fejlődnöm kell még. Fontos, hogy fizikailag erősebbé váljak, jobban bírjam a meccsek ritmusát, hatékonyabb legyek a párharcokban. Emellett mindkét lábammal szeretnék magabiztosabb lenni.”

Az MTK játékosát korosztálya legjobbjai között tartják számon, így a hosszú idő után újra pályára lépő U18-as válogatottban is számítottak volna rá. Azonban – mint az elmúlt egy évben oly sok esetben – ismét közbeszólt a koronavírus-járvány. A kék-fehéreknél koronavírus-fertőzötteket találtak, Barnabásra így a szabályok értelmében nem számíthatott a korosztályos válogatott szakmai stábja. Az U18-as nemzeti együttes egyébként két meccset játszott Románia ellen, egy 1–1 es döntetlen után a második meccsen 2–1-re nyertek a mieink.

„Természetesen szerettem volna a válogatottal tartani, erre azonban most nem volt lehetőség, hiszen a csapattársaim közvetlen kontaktot jelentettek. Ettől függetlenül persze örülök a srácok jó játékának."

Forrás: nso.hu

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman