HÍREK

Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Amit az FC Ajka csapatáról tudni kell

2020-02-23

Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Amit az FC Ajka csapatáról tudni kell

Listavezető együttesünk a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a 15. helyen álló FC Ajka vendége lesz február 23-án, vasárnap 17 órától.

A jelen:

Aktuális ellenfelünk 2016-ban, kilenc évnyi másodosztályú szereplés után búcsúzott a Merkantil Bank Ligából, miután sereghajtóként zárt a 16 csapatos pontvadászatban. Egy negyedik és egy második hely után tavaly nyáron megnyerték a NB III Nyugati csoportjának küzdelmeit, és bajnokként visszajutottak az NB II-be.

A Merkantil Bank Liga idei kiírásában 24 fordulót követően a 15. helyen állnak 26 ponttal. Hét győzelem mellett öt döntetlen és tizenegy vereség a mérlegük, találkozóikon 35 gólt lőttek és 40-et kaptak.

A tavaszt a Kazincbarcika elleni idegenbeli 1-1-el kezdték, majd egy fordulatos mérkőzésen kétgólos hátrányból egyenlítettek a Vasas ellen hazai pályán, de végül 3-2-re kikaptak. A legutóbbi fordulóban megszerezték az idei első győzelmüket, amikor a Nyíregyháza Spartacus FC otthonában diadalmaskodtak 1-0-ra.

A tabella második felében elhelyezkedő gárdák közül ők lőttek a legtöbb gólt, de többször találtak be, mint a hetedik Aqvital FC Csákvár, a hatodik Gyirmót FC Győr és az ötödik WKW ETO FC Győr.

A védelmük viszont a harmadik legrosszabb a ligában, náluk többször csak a tizenhetedik Duna Aszfalt TLC és a sereghajtó Vác FC kapitulált.

Az ajkaiak legeredményesebb futballistája 27 éves Nagy Mihály Krisztián, aki 11 góljával az ötödik helyen áll a góllövőlistán, egy találattal elmaradva csapatunk gólvágója, Lencse László és a budafoki Kovács Dávid, kettővel pedig az éllovás Birtalan Botond, Hornyák Marcell duó mögött.

A Veszprém megyei gárda keretében több olyan játékos van, akik rendelkeznek NB I-es múlttal: Heffler Tibor, Zamostny Balázs, Présinger Ádám, Nagy István, Kovács Nikolasz, Tar Zsolt és Görgényi Dávid. Az FC Ajkát erősíti Nagy Barnabás Szabolcs és Tóth Gergely Csaba is, akik klubunk korosztályos együtteseitől kerültek oda.

A csapat vezetőedzője az 56 éves Kis Károly, aki edzői pályafutását a Dunakanyar-Vác trénereként kezdte, majd dolgozott a Nyíregyháza Spartacus, a Szolnoki MÁV, a Pécsi MFC, a Paksi FC, a Szolnoki MÁV, a Balassagyarmati VSE, az FC Ajka, és a Vasas SC gárdájánál, 2019 nyarától pedig újra a zöld-fehérek vezetőedzője.

Az NB I-ben több mint nyolcvan találkozón ült a kispadon. A Paks gárdájával a 2010/2011-es szezonban bajnoki ezüstérmes lett és megnyerte az azóta már megszűnő Ligakupát. A Tolna megyei csapattal a 2011/2012-es Európa Liga-selejtezőben kiejtette az andorrai UE Santa Coloma és a norvég Tromsø IL együttesét, majd a harmadik körben a skót Hearts jelentette a végállomást.

Az idei bajnokság hatodik fordulójában már találkoztunk az FC Ajkával, akkor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban egy őrült mérkőzésen 4-4-es döntetlen született, csapatunk találatait Schön Szabolcs, Simon András, Szatmári István és Varju Benedek szerezte.

Csak az NB II-ben mérkőztünk meg az FC Ajkával:

2011. szeptember 17.     

MTK Budapest - FC Ajka 1-2  

2012. március 24.

FC Ajka - MTK Budapest 0-1

2019. augusztus 28.

MTK Budapest - FC Ajka 4-4 (2-3)

Merkantil Bank NB II, 2019-2020, 6. forduló - Új Hidegkuti Nándor Stadion - játékvezető: Szőts Gergely - 1.794 néző

MTK Budapest: Bese Balázs - Katona Máté, Varju Benedek, Pintér Ádám, Szerencsi Miklós - Kata Mihály (Simon András), Mezei Szabolcs, Bognár István - Zuigéber Ákos (Babinszky Bence), Lencse László, Schön Szabolcs (Szatmári István). Vezetőedző: Michael Boris.

Gólszerzők: Schön Szabolcs, Simon András , Szatmári István, Varju Benedek.

A mérleg:

3      1      1      1      6 - 6      4    (44 %)

Az FC Ajka labdarúgásának múltja:

Az ajkai foci kezdetei a múlt század húszas éveire nyúlnak vissza. Az FC Ajka jogelődje, az Ajkai Sportegyesület (ASE) 1923-ban alakult. A klubban elsősorban a város üzemeiben dolgozó fiatalok kezdtek el focizni. A kezdeti lépéseket a megyei bajnokságban tette meg a csapat, majd 1948-tól az NB III-ban szerepeltek, és saját pályájuk is lett. Az akkor 9.000 lakosú településen gyakran 2.000 ember látogatta a mérkőzéseket.

Az ötvenes években a megyei bajnokság és az NB III között ingázott a klub. Jelentős változást hozott a csapat életében az 1968-as év, amikor a Timföldgyár átvette a gárdát, és Ajkai Alumínium SK néven szerepelt tovább.

1970-től folyamatosan az NB III-ban szerepeltek. Az 1977/1978-as bajnokságban elért 2. hely meghozta az NB II-es lehetőségét. 1982-ben a másodosztályból való kiesés után négy idényt a harmadosztályban töltöttek. Ekkor többek között Glázer Róbert is volt az együttes edzője.

1987-ban az osztályozó mérkőzéseken ismét sikerült a feljutás a másodosztályba, de a csapat nem tudott gyökeret verni, így „liftezett“ a második és a harmadik vonal között.

A Hungalu SK története azonban 1993-ig tartott. Ekkor a csapat kiesett az NB II-ből és az egyesület megszüntette a labdarúgó szakosztályt. A város vezetése azzal a feltétellel volt hajlandó segíteni, ha az ugyanebben az évben megszűnt Ajkai Bányásszal egyesül az Ajkai Hungalu. Más lehetőség híján a fúzió megtörtént, és 1993. augusztusában megalakult az Ajkai Labdarúgó Club (ALC).

1994 és 1998 között a megyei bajnokságban, zömmel fiatal ajkai játékosokkal szerepelt a közben újabb névváltozáson áteső együttes, amely immár Ajkai SE néven harcolt tovább. 1997/1998-ban veretlenül lett bajnok a csapat a Veszprém megyei I.osztályban. Az NB III-ba való feljutás után a 4. helyen végzett az ASE.

2000 őszén a kvalifikációs bajnokságot megnyerve ismét az NB II-es lett a gárda. 2001 nyarán a labdarúgó szakosztály kivált az Ajka SE-ből, és azóta FC Ajka néven önállóan működik a zöld-fehér csapat.

A folyamatos „liftezés” után 2007-től kilenc éven át másodosztályú volt a gárda, ahonnan 2016 nyarán búcsúzott. A feljutás tavaly sikerült az NB III Nyugati csoportjának megnyerésével.

Az MLSZ szabályozásának lehetőségével élve az FC Ajka is kötött kooperációs szerződést OTP Bank Ligás csapattal, esetükben a Budapest Honvéddal.

Klubunk ikonja, Kanta József Ajkán kezdett el futballozni, és onnan került a fővárosba. A kiváló játékmester 2004. augusztus 7-én mutatkozott be az MTK-ban az NB I-ben, amikor bátyjával, Kanta Szabolccsal együtt a kezdőcsapatban kapott helyet a Sopron elleni bajnokin, és a 3-0-ás sikerből egy szabadrúgásgóllal vette ki a részét.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-03-30 17:00 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

KECSKEMÉTI TE

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman