HÍREK

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Vasas FC-ről tudni kell

2020-03-13

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Vasas FC-ről tudni kell

Listavezető csapatunk a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában a tabella harmadik helyén álló, legutóbbi öt mérkőzését megnyerő Vasas FC-t fogadja március 14-én, szombaton 17 órától az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, zárt kapuk mögött.

A jelen:

A Vasas FC 2017-ben harmadik lett az OTP Bank Ligában és döntőt játszott a Magyar Kupában, egy évvel később viszont sereghajtóként búcsúzott az NB I-től. A Merkantil Bank Liga tavalyi szezonját a negyedik helyen zárták, kilenc ponttal lemaradva a már feljutó Kaposvári Rákóczi FC-től.

Az NB II idei pontvadászatában 27 forduló után - ami valójában 26 lejátszott mérkőzést jelent - a 3. helyen állnak 47 ponttal - 14 győzelem, 5 döntetlen, 7 vereség a mérlegük.

A tavasszal lejátszott hat forduló alatt veretlenek maradtak, a Békéscsaba 1912 Előre elleni gólnélküli döntetlen után zsinórban öt mérkőzést nyertek meg, sorrendben az FC Ajka (3-2), a Duna Aszfalt TLC (3-1), a Kazincbarcika (2-0), a WKW ETO FC Győr (3-1), és a Nyíregyháza Spartacus FC ellen (4-1).

26 lejátszott mérkőzés alatt 54 alkalommal találtak az ellenfelek kapujába, ami 57 gólt szerző gárdánk után a második legjobb mutató a bajnokságban. Az ellenfelek 36 találatot jegyeztek ellenük, ennél tíz együttes is kevesebb gólt kapott (MTK Budapest, Budafoki MTE, BFC Siófok, WKW ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr, Dorogi FC, Békéscsaba 1912 Előre, Szeged-Csanád Grosics, Szolnoki MÁV FC, Szombathelyi Haladás).

A házi góllövőlistát 13 góllal Balajti Ádám és Birtalan Botond vezeti, a 6 gólos, a téli átigazolási szezonban Újpestről igazolt Feczesin Róbert, és a 4 találatig jutó Szedlár Zoltán előtt. Torghelle Sándor kétszer talált az ellenfelek kapujába.

Az angyalföldieknél a téli átigazolási időszakban komoly változások történtek, érkezett a csapathoz Vernes Richárd Izraelből, Csató Martin Csákvárról, Jova Levente Nyíregyházáról, Hidi M. Sándor és Kalmár Olivér Győrből, Ujvárosi Ádám Debrecenből, valamint Újpestről Feczesin Róbert, aki télen még vezette az NB I góllövőlistáját.

A tuladonosváltást edzőcsere is követte, a kispadon Szanyó Károly helyét ifj. Bene Ferenc vette át, aki tavaly ősszel még az U19-es válogatottat irányította a hazai rendezésű Eb-selejtezőn. Korábban olyan nagy múltú kluboknál vállalt szerepet pályaedzőként, mint az Újpest és a Diósgyőr, alig volt 33 éves, amikor az NB I-es Lombard Pápa vezetőedzője lett. Legutóbb a 2015–2016-os idényben irányított NB II-es együttest, és bár a Gyirmót FC Győrrel magabiztosan, nyolcpontos előnnyel nyert bajnoki címet, az évad végén lejárt a szerződése, és távozott.

Jova, Feczesin, Csató és Vernes mellett még Tóth László, Ivan Rados, Gál Mátyás, Birtalan Botond, Bősz Levente, Király Botond, Szatmári Lóránd, Hinora Kristóf, Balajti Ádám, Torghelle Sándor és Hajdú Ádám is rendelkezik NB I-es múlttal a piros-kékeknél.

Ősszel, a 9. fordulóban az Új Illovszky Rudolf Stadionban csapatunk 4-1-re győzni tudott, köszönhetően Vass Patrik duplájának, valamint Palincsár Martin és Katona Máté góljának.

Az összecsapást a vasárnapra eső március 15. miatt rendezik szombaton, mert a sporttörvény szerint az országban nemzeti ünnepen nem lehet mérkőzést rendezni. A találkozót az MLSZ döntése értelmében, a koronavírus miatt zárt kapuk mögött rendezik meg! A meccset élőben streameljük.

Csapatunk a Vasassal mérkőzött az NB I-ben, az NB II-ben, de Magyar Kupa-döntőt is játszottunk ellenük:

A Vasassal az első NB I-es mérkőzést 1916. november 12-én, az 1916-1917-es Hadibajnokságban játszotta csapatunk, és hazai pályán 4-0-ra legyőzte a piros-kékeket. Az eddigi utolsó, 164. NB I-es találkozót 2017. március 11-én játszotta a két gárda - ahol csapatunk Myke Bouard Ramos góljával 1-0-ra győzött az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A másodosztályban három összecsapást játszott egymással a két gárda, a tavaly őszi mérkőzést megelőzően még az 1940/1941-es kiírásban. Az akkori második mérkőzés érdekessége, hogy klubunk játékjogát felfüggesztették, így a Vasas játék nélkül kapta meg a két pontot, 0-0-ás gólaránnyal.

Eddigi utolsó kupagyőzelmünket az angyalföldiek ellen arattuk, 2000-ben a többek között Babos Gáborral, Kuttor Attilával, Halmai Gáborral, Kenesei Krisztiánnal, Illés Bélával felálló, a holland Henk ten Cate által irányított együttes. biztosan győzte le a piros-kék gárdát 3-1-re.

A mérleg:

NB I:
164       83       28       53          334 - 225         277    (56 %)

NB II:
3             1        0         2               4 - 2                 3    (33 %)

Magyar Kupa-döntő:
1             1        0         0               3 - 1                 3    (100 %)

ÖSSZESEN:
168       85       28       55          341 - 228         283    (56 %)

A Vasas FC labdarúgásának múltja:

Bő két évtizeddel az MTK után, 1911. március 16-án megalakult a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja, a Vasas. A labdarúgók a kezdeti időkben a IV., majd a III. osztályban szerepeltek, de öt év alatt három osztályt előre lépve 1916-1917-ben az első vonalban is bemutatkozhattak, és a Hadibajnokságot a 12 csapatos mezőny 6. helyén zárták.

Az első éremre 1924-ig kellett várni. Ekkor csakúgy, mint egy évvel később, bronzérmet szerzett a csapat. Az 1920-as évek végéig a Vasas (Vasasok SC) stabil középcsapatnak számított, ám 1928-ban kiesett az NB I-ből.

A keserves évek az 1940-es évek közepéig tartottak - ekkorra tehető a Vasas és a kommunista párt szorosabb kapcsolatának a kialakulása. A Magyar Kommunista Párt koncepciója szerint a sporton keresztül lehet a tömegeket megnyerni. Tervükben egy munkásklub kiemelt támogatása szerepelt. A választás a Vasasra esett, s 1946-ban valósultak meg az elképzeléseik. A klub elnöke ekkor Kádár János volt.

A klub első nagy sikerét a Magyar Népköztársasági Kupa megnyerése jelentette 1955-ben. 1956-ban Közép-európai Kupát nyert a csapat: a Népstadionban 100.000 néző előtt lejátszott mérkőzésen 9-2-re verte az osztrák Rapid Wien-t. A KK-t története során hatszor nyerte el a Vasas. Az 1957-es évet a piros-kékek első bajnoki címe fémjelezte. Mint bajnokcsapat, jogot szerzett a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) való indulásra. Az elődöntőben a kor legnagyobb csapatával, a Real Madriddal került szembe, de alulmaradt világhírű ellenfelével szemben.

A Vasas aranykora az 1960-as években teljesedett ki. 1957 után 1960-ban, 1961-ben, 1965-ben és 1966-ban is a Vasas nyerte a bajnokságot. A csapat edzői Illovszky Rudolf és Baróti Lajos voltak. 1961-ben lett az angyalföldiek otthona a Fáy utca.

Az 1970-es években folytatódott a Vasas jó szériája. 1973-ban kupagyőzelem, majd mindmáig az utolsó bajnoki cím megnyerése 1977-ben.

Az 1980-as években kimagasló sikereket nem könyvelhetett el a Vasas, a következő évtizedben pedig stabil középcsapatnak számított. 1998. és 2001. között összejött három bronzérem, utána viszont lejtmenet következett.

A 2001-2002-es bajnokságban kiesett a gárda az élvonalból. Kaotikus hangulat uralkodott az egyesületnél. Pénztelenség és szenvedés jellemezte a csapatot. Ez a későbbi megszűnéshez vezetett. Fél évre eltűnt a Vasas a magyar futball palettájáról.

2003-ban a Vasas újra életre kelt. Innentől datálódik az újkori Vasas kialakulása. A Kecskeméti TE csapatának versenyzési jogát megvásárolva, az NB I/B-ben szerepelt a Bp. Vasas a 2003-2004-es szezonban, és a második helyet megszerezve feljutott az élvonalba.

2006-ban a bajnokság végén a Vasas ismét kiesett az NB I-ből, de a pénzügyi gondokkal küzdő, emiatt a másodosztályba visszaminősített FTC helyett mégis elindulhatott a 2006–2007-es szezonban az első osztályban. A bajnokság végén a csapat az 5. helyen végzett.

A 2011-2012-es bajnokságban utolsó előttiként ismét kiesett a gárda az élvonalból, s csak három évi NB II-es szereplés után jutott vissza.

A 2017-2018-as szezonban a Vasas az utolsó helyen végzett a bajnokságban, és újra kiesett a másodosztályba, ahol jelenleg is szerepel.

Története során a piros-kék gárda számtalan kiváló játékost adott a magyar futballnak - a teljesség igénye nélkül néhány klasszis: Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Illovszky Rudolf, Kubala László, Lóránt Gyula, Machos Ferenc, Mathesz Imre, Mészöly Kálmán, Plattkó Ferenc, Puskás Lajos, Raduly József, Sárosi László, Szentmihályi Antal, Várady Béla.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman