HÍREK

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Kisvárdáról tudni kell

2020-10-23

Bemutatjuk szombati ellenfelünket: Amit a Kisvárdáról tudni kell

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában csapatunk a tabella hetedik helyén álló szabolcsi együttest látja vendégül szombaton 14:45-től az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Jelen:

A harmadik élvonalbeli szezonjában szereplő Kisvárda Master Good hat lejátszott bajnoki - a MOL Fehérvár FC elleni találkozójukat elhalasztották - után hetedik helyen áll a tabellán kilenc ponttal. Mérkőzéseiken kilenc gólt rúgtak és tizenegyet kaptak.

A pontvadászatot a feljutó Budafoki MTE elleni idegenbeli 2-1-es vereséggel kezdték, majd a Budapest Honvéd ellen otthonunkban, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban nyertek 2-1-re. Az első hazai bajnokijukon 3-0-ra kaptak ki a Puskás Akadémia FC-től, majd következett két idegenbeli győzelem, Újpesten (4-2) és Mezőkövesden (2-1). A legutóbbi fordulóban hazai környezetben maradtak alul az FTC-vel szemben (0-2).

Figyelmeztető jel tehát, hogy mind a kilenc pontjukat idegenben szerezték! Kilenc lőtt góljukon hét játékos osztozik, a kétszer eredményes Slobodan Simovic és Fernando Viana mellett Claudiu-Vasile Bumba, Niko Datkovic, Jaroslav Navratil, Rubus Tamás és Stavros Tsoukalas talált be.

A MOL Magyar Kupában csapatunkhoz hasonlóan ők is magabiztos sikerrel jutottak tovább a jövő hét közepén esedékes 7. fordulóba, miután 10-0-ra győzték le a Komárom- Esztergom megyei I. osztályban szereplő WATI Kecskéd KSK gárdáját.

Kisvárdán az átigazolási időszakban hét játékos érkezett és ugyanennyi távozott. A már korábban elküldött Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlevici mellett távozott Theodoros Berios, Nemanja Obradovic, Rados Protic, Tischler Patrik, valamint a DVSC-hez kölcsönbe kerülő Zöldesi Illés. Helyükre érkezett a montenegrói-albán Driton Camaj, a horvát Niko Datkovic, a szintén horvát Tonci Kukoc, a cseh Jaroslav Navratil, a szerb-magyar Lazar Zlicic, valamint Horváth Zoltán és Lakatos Csaba.

A szabolcsiak vezetőedzője az 58 éves Supka Attila, aki a Debreceni VSC csapatával két bajnoki címet, a Budapest Honvéd FC-vel pedig kupát nyert. Fiatal játékosként nagy tehetségnek tartották Supkát, a bajnoki címvédő Honvédban is bemutatkozhatott. 1981 nyarán Ceglédre, a Bem József SE csapatához került. Ezután több klubban is megfordult, de sehol nem tudott meghatározó játékossá válni. 1984-ben az Újpest ausztriai túrájáról nem tért haza, emiatt kettészakadt a pályafutása. Az NB I-ben összesen 106 mérkőzést játszott és három gólt szerzett.

Pályafutása befejeztével alsóbb osztályú felnőtt csapatoknál dolgozott, valamint Ausztriában edzősködött. Vezetőedzőként első élvonalbeli csapata a Előre FC Békéscsaba volt 2003 tavasza és 2004 között.

Rövid ideig az SV Mattersburg (Kismarton) csapatánál volt utánpótlás-szakágvezető. 2004 novemberében Szentes Lázártól átvette a DVSC irányítását, amelyet bajnoki címig vezetett. 2005 májusában a bajnoki cím megnyerése után újabb három évvel hosszabbította meg szerződését. Azonban ezt az időt már töltötte ki, két bajnoki cím után 2006 nyarán lemondott.

2007 tavaszán megnyerte a Magyar Kupát a Budapest Honvéddal, éppen korábbi csapata, a DVSC ellen. A kispesti szerepvállalása után volt a ZTE, a ciprusi Nem Salamina, a PMFC, a Sopron, a Szeged 2011, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője, de a XIX. kerületbe még kétszer visszatért.

Supka Attila július 8-tól a Kisvárda Master Good szakvezetője.

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport+ (Duna World).

Jegyinformációkat IDE kattintva talál!

Együttesünk és a Kisvárda Master Good az NB I-ben és az NB II-ben is mérkőzött egymással:

Az első osztályban csapatunk három alkalommal mérkőzött a szabolcsiakkal. Mindhárom találkozót 1-0-ra elveszítettük, így nem szereztünk pontot ellenük, de még gólt sem lőttünk.

Az első összecsapás 2018. szeptember 1-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban volt, s egy 11-es góllal szenvedtünk vereséget. A második találkozón, 2018. december 15-én Kisvárdán is egy góllal kaptunk ki.

A két együttes eddigi utolsó mérkőzése 2019. április 20-án Budapesten volt, s a vendégek 1-0-ra nyertek.

Csapatunk pályaválasztása mellett lejátszott mindkét találkozó kisvárdai sikert hozott. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban még gólt sem lőttünk a Kisvárdának, ellenben kettőt kaptunk.

Az NB II-ben kétszer mérkőzött egymással a két gárda - Kisvárdán és Budapesten is a szabolcsiak győztek.

A Kisvárda Master Good az egyetlen csapat, amely ellen sem az NB I-ben, sem az NB II-ben nem szereztünk pontot.

A mérleg:

NB I:
3       0       0       3         0 - 3          0     (0 %)

NB II:
2       0       0       2        2 -  4          0     (0 %)

ÖSSZESEN:
5       0       0       5        2 - 7           0     (0 %)

A Kisvárda Master Good labdarúgásának múltja:

Több mint száz éve, 1911. november 8-án alapították meg a Kisvárdai Sport Egyletet, a KSE-t, melynek színe piros-fehér lett. Az alapítók segítségére voltak a község - akkor még nem volt város Kisvárda - vezetői, akik a régi, vásártér melletti pályát térítésmentesen adományozták a KSE-nek.

Az első, bemutató futball mérkőzést 1911. november 12-én több száz néző előtt az Ungvári Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyletével játszotta a Kisvárdai Sport Egylet, s 5-0-ra kikapott vendégektől.

1953-ban megépült a Várkerti Sporttelep is. A klub többnyire a járási, megyei osztályokban, illetve az NB III-ban szerepelt. A rohamosan fejlődő Kisvárda 1970. április 4-én városi rangot kapott, s ez új lehetőséget teremtett a sportban is. Az 1978-1979-es szezont már a második vonalban töltötte a KSE, amikor is háromszor 20 csapat alkotta az NB II-t.

A klub a 2000-2001-es idény telén anyagi gondok miatt megszűnt, pedig ekkor vezette az NB III Tisza-csoportjának táblázatát. A 2003-2004-es idényben aztán az orosi labdarúgó csapat megyei másodosztályú licencét megvásárolva OSE-Várda néven éledt újjá a kisvárdai labdarúgás. A klub vezetősége és a támogatók célja a klub újjáépítése, és legalább a stabil NB III-as tagság kivívása volt. A klub később már Várda SE néven szerepelt, a fejlődés töretlen lett, és a csapat a 2007-2008-as idényben már az NB III Tisza-csoportjában szerepelt, ahol újoncként a második helyen sikerült végeznie.

A 2008-2009-es idényben aztán súlyos csapás érte a Várda SE-t. Adminisztratív hibák, egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt a klubot 22 pontos levonással sújtották, emiatt kiesőhelyre csúszott vissza a tabellán, és a 2009-2010-es idényt ismét a megyei első osztályban töltötte, ahol csupán a 10. helyet tudta megszerezni, így nem sikerült azonnal visszajutnia. A 2010-2011-es idényt aztán bajnokként zárta a Várda SE és ismét feljutott az NB III Tisza-csoportjába. A csapat a 2011-2012-es idényben újoncként megnyerte az NB III-at, de infrastrukturális és pénzügyi okokból ekkor még nem vállalta a másodosztályt. A klub a 2012-2013-as idényben ismét bajnok lett, és az ekkor zajló átalakítások miatt osztályozót kellett játszania, amit sikerrel vett, és története során másodszor kvalifikálta magát a Nemzeti Bajnokság második vonalába.

A feljutás után átalakult a klub. A csapat neve Várda SE-ről Kisvárda FC-re változott, ezzel egyidejűleg a történelmi hagyományok miatt lecserélésre került az addig használt Várda SE címer, és egy címerpályázat után elkészült az immáron NB II-es csapat új címere. A Kisvárda második NB II-es idényében végig harcban volt a bennmaradásért, de végül búcsúzni kényszerült.

A csapat hivatalos neve 2014. januárjától Kisvárda Master Good lett.

A 2014-2015-ös szezont az NB III Keleti-csoportjában töltötte a klub, a Magyar Kupában azonban története legjobb szereplésével a legjobb 8 közé verekedte magát.

Miután a 2016-2017-es bajnokságban az utolsó fordulóban, a Balmazújvárostól elszenvedett vereséget követően lemaradtak az élvonalbeli szereplésről, a 2017-2018-as szezon végén a bajnokságot nyert gárdánk mögött második helyen végezve története során először feljutott a csapat a magyar élvonalba.

A kisvárdai együttes a 2018-2019-es bajnoki évben a 9., a 2019-2020-as szezonban a 8. helyezést elérve kapaszkodott meg az NB I-ben.

A Kisvárda Master Good a harmadik szezonját tölti az NB I-ben, és ezzel a magyar labdarúgó csapatok 108 gárdát "felvonultató" örökranglistáján a 77. helyen áll.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman