HÍREK

Bemutatjuk pénteki ellenfelünket: Amit a Diósgyőri VTK-ról tudni kell

2021-03-04

Bemutatjuk pénteki ellenfelünket: Amit a Diósgyőri VTK-ról tudni kell

Az OTP Bank Liga 25. fordulójának nyitómérkőzésén csapatunk a sereghajtó DVTK vendége lesz pénteken 20 órától.

Jelen:

A DVTK 24 fordulót követően a sereghajtó 12. helyet foglalja el az OTP Bank Ligában. Hat győzelem és három döntetlen mellett tizenöt vereség a mérlegük, így 21 ponttal állnak.

Találkozóikon 41 gólt kaptak és 28-at lőttek, mely valójában 25 szerzett gólt jelent, ugyanis az Újpest FC elleni novemberi mérkőzésükön játék nélkül, 3-0-al kaptak meg a három pontot. A 25 találaton tíz futballista osztozik.

A házi góllövőlistát Gheorghe Grozav vezeti hat góllal, őt követi Stefan Drazic néggyel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokát Mirko Ivanovski és Molnár Gábor foglalja el hárommal. Rajtuk kívül kétszer volt eredményes Hegedűs János, Iszlai Bence és David Vanecek, míg egyszer Asmir Suljic, Goran Milovic, valamint a klubot már elhagyó RuI Pedro.

A miskolciak még korábbi vezetőedzőnk, Feczkó Tamás irányításával kezdték a bajnokságot, és győzték le a Mezőkövesd Zsóry FC-t 2-1-re a nyitókörben. Egy héttel később az FTC nemzetközi kupaszereplése miatt nem léptek pályára, majd a harmadik fordulóban csapatunkkal játszottak 1-1-es döntetlen a DVTK Arénában.

Ezt követően zsinórban négyszer is vereséget szenvedett a borsodi alakulat: a Budapest Honvédtól 4-2-re, a ZTE FC-től 3-1-re, a Paksi FC és a Budafoki MTE csapatától 2-1-re kaptak ki. A 8. fordulóban hazai pályán javítottak a Puskás Akadémia FC ellen (3-0), de a következő körben a Kisvárda Master Good ellen ismét kikaptak.

Az Újpest FC ellen játék nélkül megnyert találkozó után jött három vereség (MOL Fehérvár FC 0-3, Mezökövesd Zsóry FC 1-2, Ferencvárosi TC 1-3), mely edzőváltást eredményezett. Érkezett a kispadra Geri Gergely, aki csapatunk elleni 1-0-ás vereséggel mutatkozott be, majd a Budapest Honvéd (1-5) és az ZTE FC (1-3) is két vállra fektette őket.

A januári tulajdonosváltás edzőcserét is hozott magával, Geri helyét a horvát Zoran Zekic vette át. A 46 éves szakember az FTC elleni pótolt bajnokival nyitott, és nem kis meglepetésre 1-0-ra győzni tudott a Groupama Arénában.

A bravúrgyőzelmet a Pakson elszenvedett vereség (1-2) követte, majd kiesési rangadón a BMTE gárdájával játszottak otthon 1-1-t. A felcsúti 2-0-ás vereséget ugyanilyen arányú győzelem követte a Kisvárda ellen. Az Újpest FC otthonában nem szerzett pontot a csapat (0-1), viszont győzni tudott 3-1-re Székesfehérváron, majd a Mezőkövesd ellen percek választották el a három ponttól (2-2). A hétközi fordulóban, kedden 1-0-ra maradtak alul a miskolciak az FTC vendégeként.

A téli átigazolási időszakban nagy vérfrissítésen esett át a DVTK kerete, érkezett 10 idegenlégiós, miközben négy játékosuktól elköszöntek. Miskolcra került Goran Milovic, Artur Pikk, Odise Roshi, Asmir Suljic, Diego Zivulic, David Vanecek, míg kölcsönbe jött Alen Grgic, Marko Malenica, Luka Marin és Vinko Soldo. Távozott Florent Hasani, Rui Pedro és Vági András, míg Korbély Kristófot kölcsönadták.

A 20 órakor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.

A Diósgyőri VTK-val az NB I-ben, és az NB II-ben is mérkőztünk:

Az első találkozón 1950. szeptember 17-én az akkor éppen Bp. Textiles néven szereplő gárdánk Diósgyőrben 12.000 néző előtt 4-2-re győzött Palotás Péter, Kovács István, Sándor Károly és Hidegkuti Nándor góljaival.

A 25. összecsapást 1968. május 18-án a Hungária körúton 7.000-en látták, s csapatunk akkor is 4-2-re verte a Diósgyőri Vasgyárak TK-t. A gólszerzők Oborzil, Szuromi, Török és Takács L. voltak.

Az 50. mérkőzés is Budapesten volt 1981. március 25-én, s nem látott gólt a kilátogató 2.000 szurkoló.

A 75. meccset a Hidegkuti Nándor Stadionban vívta a két együttes 2009. november 21-én, amikor is 4-0-ra legyőztük a diósgyőrieket Szatmári Lóránd, Vadnai Dániel, Gosztonyi András (11-esből) és Pál András találataival.

Az eddigi utolsó, 93. NB I-es találkozót 2020. december 13-án zárt kapuk mögött az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszották a csapatok. Gárdánk Kata Mihálynak a 92. percben szerzett góljával 1-0-ra verte a borsodiakat. Katának ez volt az első találata az NB I-ben.

Vendégként 45 alkalommal mérkőztünk a diósgyőriekkel. A mérleg kiegyensúlyozott: 16-szor győztünk, 12 találkozó döntetlen lett, s 17-szer hagytuk el vereséggel a pályát.

A másodosztályban az 1994/1995-ös bajnokságban találkoztak a felek, mindkét összecsapás csapatunk sikerével zárult.

Második csapatunk a 2010-2011-es bajnokságban az NB II-ben szerepelt, s akkor két mérkőzést vívott a diósgyőriekkel. A fővárosban nem született gól, míg Miskolcon 1-0-ra kikaptunk.

A mérleg:

NB I:
93       49       23       21         181 - 96        170      (61 %)

NB II:
  2        2         0          0             4 - 1              6      (100 %)

ÖSSZESEN:
95       51      23        21         185 - 97        176       (62 %)

- a megszerzett pontokat a ma használatos módon számoltuk.

 

A Diósgyőri VTK labdarúgásának múltja:

Az 1909-es  év végén kezdődtek meg Miskolcon  a vasgyári sportegyesület megalakításának előkészületei. Vanger Vilmos elemi  iskolai tanító és egy öttagú bizottság arra kérte fel a vasmű igazgatóját, hogy járuljon hozzá egy, a futballal foglalkozó egyesület létrehozásához.

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Körét 1910. február 6-án alapították, a klub színe piros-fehér lett. Az első nem hivatalos futball mérkőzést a már rutinosnak számító Miskolci SE ellen vívták 1910. május 1-én.

A vasgyáriak első alkalommal az 1912-1913-as pontvadászatba neveztek be, az Északi Kerület Miskolci alosztályába. A küzdelmeket meg is nyerték, így már az első próbálkozás után kerületi döntőt játszhattak a kassai alosztály győztesével, a Kassai AC-val, ám itt már nem sikerült diadalmaskodni. Sikerült viszont a következő évtizedekben. A diósgyőriek ugyanis az 1937-ig tartó időszakban nem kevesebbszer, mint tizenhárom alkalommal hódították el az elsőséget a kerületben.

A harmincas évek végén az MLSZ létrehozta a Nemzeti Bajnokságot, így az volt a tét, hogy aki megnyeri a sorozatot, az bekerül a legjobb csapatok közé. Ez volt a nagy álom a DVTK számára is, ám 1936-ban a Szombathelyi MÁV, 1937-ben pedig a Pécsi VSK legyőzése után a Győri ETO ütötte el a Diósgyőrt az NB I-be jutástól.

A diósgyőriek számára az volt a cél, hogy bejussanak a Nemzeti Bajnokság legjobb csapatai közé. Ez nem ment egyszerűen. Aztán váratlan dolog történt. A Bocskai tönkrement, a mi csapatunkat  politikai okok miatt kizárták a bajnokságból, és a megüresedett helyekre többek között a diósgyőri gárdát kérték fel, s ők természetesen boldogan mondtak igent.

Az első élvonalbeli szerepléskor 1940-1941-ben, az akkor már DIMÁVAG néven szereplő, és piros-kék színeket viselő diósgyőriek a Ferencváros idegenbeli legyőzésével tették le névjegyüket. A második világháború végéig a diósgyőriek az első osztályban harcoltak, de a háború viharai utáni pontvadászatban búcsút intettek az élvonalnak. A feljutás négy év NB II-es szereplés után sikerült, az akkor már Diósgyőri Vasas néven szereplő csapat visszakerült az első osztályba.

Változatos évek következtek, hiszen a vasgyáriak többször is kiestek, de mindig szinte azonnal sikerült visszajutniuk. A gárda klubszíne 1957-től újra piros-fehér lett. Sikeres esztendők jöttek, az ismét DVTK néven szereplő csapat az 1959-1960-as bajnokság végén a hatodik helyen végzett, és ezzel kiérdemelte a vidék legjobbja címet. A remek évet azonban keserű időszak  követte, a következő pontvadászatot ugyanis kieső helyen fejezték be.

A hatvanas-hetvenes években a diósgyőri labdarúgás a csúcsra ért. A DVTK kétszer megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát (1977, 1980), a bajnokságban bronzérmes helyen zárt, kiléphetett a nemzetközi porondra, s a különböző válogatottakban pedig sorra mutatkoznak be a vasgyári játékosok. Diósgyőrt ekkor úgy emlegették, mint a magyar labdarúgás fővárosát!

A nagyválogatottban öt diósgyőri játékos (Szántó, Salamon, Kutasi, Tatár, Borostyán) is bemutatkozott 1979, pedig ez korábban csak hét (Berecz, Füzér, Károlyi, Dudás, Szigeti, Solymosi és Tamás), később pedig egy (Egressy) labdarúgónak sikerült. Az olimpiai együttes pedig teljesen a DVTK-ra épült. Szinte példátlan a magyar labdarúgás történetében, hogy egy válogatottban kilenc játékos szerepeljen egyetlen klubcsapatból. Márpedig a Lengyelország elleni diósgyőri olimpiai selejtezőn ez történt.

A sikeres időszakot nehéz évek követték, a csapat folyamatosan a kiesés ellen harcolt, s végül az 1983-1984-es pontvadászat végén elérte a végzete. A DVTK tízévi NB I-es szereplés, és a klub legfényesebb korszaka után visszacsúszott a másodosztályba. Ez a diósgyőri futball talán legkeményebb korszaka, folyamatos pénzügyi nehézségekkel, megszűnésekkel, átalakulásokkal, és rengeteg személycserével. De minden nehézség közepette is hűségesen kitartott a gárda mellett a diósgyőri szurkolótábor. A Diósgyőr az 1984-ben történt kiesése után a 2004-ig eltelt húsz esztendőben mindössze öt évet játszott az élvonalban.

2000-ben összeomlott minden, másfél év múlva a gazdasági társaság csődbe ment, a csapat pedig kiesett, majd megszűnt. A szurkolók azonban nem hagyták elveszni a diósgyőri labdarúgást és a hetedosztályban DVTK néven elindítottak egy csapatot. Szólt az induló, visszatértek a régi címerhez és az első találkozót kétezren(!) tekintették meg. A Borsod Volán segítségével, és játékjogán néhány hónap múlva már a harmadosztályban szerepelhetett a DVTK, de nem sikerült kiharcolni a feljutást. Időközben megalakult a DVTK Kft., amely telephelyet cserélt a bőcsi labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társasággal, így a következő bajnokságnak 2001-2002-ben már az NBI/B-ben vágott neki a csapat. Ám hiába volt a sokszor 6-7 ezres nézőszám, ismét jöttek a jól ismert gondok és a Kft. tönkrement.

Ekkor egy újabb befektetői csoport létrehozta a DVTK 1910 Kft-t és a Monor jogán elindultak a másodosztályban, sőt 2003-2004-ben fel is jutottak az NB I-be, de ismét jött a szinte már menetrendszerű dolog, a gazdasági társaság a bajnokság alatt csődbement. A következő hónapok  több befektetőjelöltet, és hihetetlenül kusza állapotokat hoztak. Előfordult, hogy két csapat edzett Diósgyőrben, a feljutást kiharcoló, de indulási joggal nem rendelkező, valamint az indulási jog birtokában lévő új formáció. Időközben ugyanis a Siófok FC Kft. Diósgyőrbe költözött, és DBFC, majd DVTK néven szerepelt. A vasgyári klub a centenárium évében kieső helyen végezve intett búcsút a legmagasabb osztálynak.

A második vonalbeli szereplés azonban csak egy esztendeig tartott, az együttes 2011-2012-ben újra az NB I-ben futballozott. A diősgyőriek immár a tizedik szezonjukat töltik folyamatosan az első vonalban. Igaz, a legutóbbi bajnokságban a 9., előtte háromszor pedig a 10. helyen végeztek, éppen csak elkerülték a kiesést.

A legtöbb élvonalbeli mérkőzést Salamon József (375), Oláh Ferenc (350), Görgei János (291) és Veréb György (287) játszotta.

A DVTK örök góllövőlistájának élén Horváth András (64), Oláh Ferenc (63) és Fazekas Zoltán (57).

A klubnál az évtizedek során edzőként sok neves szakember megfordult - hogy csak néhányukat említsük: Teleki Pál, Csapkay Károly, Bodola Gyula, Bukovi Márton, Sebes Gusztáv, Preiner Kálmán, Szabó Géza, Palicskó Tibor, Csank János, Egervári Sándor. Közülük többen csapatunk játékosai, vagy edzői is voltak. A gárda kispadján Szabó Géza (214), Tomecskó József (86), Tornyi Barnabás (72) és Csapkay Károly (66) ült a legtöbbször.

A válogatottban 23 olyan játékos lépett pályára, aki a DVTK színeiben is futballozott. Közülük Solymosi Ernő, Tamás Gyula és Elek Ákos a legismertebbek.

A 110 éves klub színe piros-fehér, de története során évtizedekig játszott piros-kék szerelésben is. A DVTK címere néhányszor változott az évtizedek során, de 2006-tól újra az aranykeretes címert láthatjuk a mezeken.

Az idei a 119. bajnokság a magyar futball első osztályában. A 108 gárdát "felvonultató" örökranglistán a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Köre (DVTK) a 8. helyen áll, a borsodiak 55. szezonjukat töltik az NB I-ben. Ezzel a vidéki csapatok között a Győri ETO (69) és a Szombathelyi Haladás (62) mögött a harmadikok.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2021-04-18 15:15 Pancho Aréna

PUSKÁS AKADÉMIA FC

VS

MTK BUDAPEST

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman