HÍREK

Baki Ákos hosszabbított

2016-08-30

Baki Ákos hosszabbított

A válogatott kerettag hosszú távra kötelezte el magát.

Baki Ákos, az MTK Budapest és a magyar válogatott középhátvédje 2019-ig meghosszabbította szerződését a kék-fehérekkel. 

Ákos 1994. augusztus 24-én született Zalaegerszegen, itt is kezdett futballozni. 2009-ben került az MTK Budapesthez, ekkor kezdte meg tanulmányait a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián. 

2013. november 23-án, a Kaposvári Rákóczi elleni, 2-2-es döntetlennel végződő mérkőzésen debütált az NB I-ben: Garami József egyből kezdőként számított az ekkor mindössze 19 éves játékosra. Azóta összesen 44-szer ölthette magára az MTK Budapest mezét, melyben egy gólt szerzett, nem is akármilyet.



Baki Ákos jó teljesítménye Bernd Storck figyelmét sem kerülte el, aki meghívta a még mindig csupán 22 éves középhátvédet az augusztus 22-én kezdődő válogatott összetartásra. 

Ákos ezúttal sérülés miatt nem tudott csatlakozni a többiekhez Telkiben, de ha így folytatja, lesz még alkalma bizonyítani címeres mezben. 

 

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-11 15:30 ÚJ HIDEGKUTI NÁNDOR STADION

MTK BUDAPEST

VS

PUSKÁS AKADÉMIA FC

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman