HÍREK

Az új szakmai stáb életet lehelt az MTK-ba (lapszemle)

2022-05-11

Az új szakmai stáb életet lehelt az MTK-ba (lapszemle)

A Nemzeti Sport kérdezte megbízott vezetőedzőnket, Horváth Dávidot. Lapszemle.

Az új szakmai stáb irányításával hét pontot szerzett az utóbbi három bajnokin az MTK Budapest, és még benn maradhat az élvonalban – igaz, továbbra sem a saját kezében van a sorsa.

Erre a forgatókönyvre szinte senki sem számított – az MTK Budapest szakmai stábja viszont igen.
Horváth Dávid megbízott vezetőedzőként a 29. forduló után vette át a csapat irányítását. A kék-fehérek hazai pályán szenvedtek megsemmisítő vereséget a Mezőkövesd Zsórytól (0–4), ezután távozott Márton Gábor vezetőedző. Ekkor az MTK a tabella utolsó helyén állt, s hétpontos hátránnyal követte a már benn maradó helyen álló Budapest Honvédot. Viszont miközben a kispestiek továbbra is bukdácsoltak, a Hungária körúti együttes az új szakmai stábbal megtáltosodott, három bajnokin hét pontot szerzett – legyőzte a ZTE FC-t (3–2), döntetlenre végzett a Puskás Akadémiával (0–0), s legutóbb óriási meglepetésre a Ferencvárost múlta felül (3–0) idegenben.

„Amikor átvettük az MTK első csapatát a stábommal, hittünk benne, hogy felrázzuk a srácokat és életet lehelünk az együttesbe  – mondta lapunknak Horváth Dávid, a fővárosiak megbízott vezetőedzője, aki az MTK U19-es gárdájától érkezett az NB I-es kispadra.

– Szerencsére eddig a jó arcukat mutatták a fiúk, az első, Zete elleni sikerrel pedig szereztünk annyi önbizalmat, amely elég erőt adott a folytatásra – vezettünk kettő nullára, amikor hullámvölgybe kerültünk, egyenlítettek a zalaegerszegiek, de a hosszabbításban csak sikerült besöpörnünk a három pontot. Tisztában voltam azzal, a keret annál jobb, mint hogy a vonal alatt álljon, örülök, hogy ezt eddig bizonyítottuk. Kétségtelen, nekünk, edzőknek is jó visszajelzés a három meccsen szerzett hét pont. De tudjuk, nincs olyan szakkönyv, amely tökéletes útmutatót nyújtana ilyen kiélezett szituációban, így amikor elvállaltuk a feladatot, ráéreztünk arra, hogy a védelemben Szlobodan Rajkovics, míg a támadósorban Futács Márkó lehet a vezéregyéniség, akire hallgatnak a többiek, hatással lehetnek a többiekre kiélezett szituációkban. Ehhez persze le kellett ülnünk beszélgetni velük, s elmondtuk nekik, egy-egy rossz passz után is bátorítsák a többieket, ne döngöljék a földbe a fiatalabbakat. Április huszonharmadikán azt mondtuk: négy meccs a világ! Még van hátra egy…”

Az MTK a DVSC-t fogadja vasárnap 16 órától, míg a Honvéd Felcsútra utazik – a képlet egyszerű: ha legalább egy pontot szereznek a kispestiek, benn maradnak, ha viszont győz az MTK, és a kispestiek kikapnak, Horváth Dávidék örülhetnek.
„Eddig sem a mi kezünkben volt a sorsunk, most sincs, meg is kértem a srácokat, ne arra figyeljünk, mi történik Felcsúton, csak magunkra – nagyon rossz taktika és felfogás lenne másképp hozzáállni. Egyetlen cél lebeghet a szemünk előtt, mégpedig az, hogy győzzünk a Loki ellen. A DVSC már elérte legfőbb célját, bennmaradt, nekünk sokkal motiváltabban kell pályára lépnünk, s ha ez megtörténik, nyerhetünk – hogy ez mire lesz elég, meglátjuk. Az biztos, hogy az eddigiektől eltérően más meccsre van kilátás, mi akarunk kezdeményezni.”     


A szakember bátran nyúlt a fiatal játékosokhoz, első két élvonalbeli mérkőzésén hat-hat, míg a Fradi ellen hét 21 éves vagy annál fiatalabb futballistának szavazott bizalmat. Pályára lépett Horváth Artúr (18), Kata Mihály (20), Kovács Mátyás (18), Mezei Szabolcs (21), Miknyóczki Ádám (18), Vancsa Zalán (17) és Varju Benedek (20) is, Horváth Artúrnak azonban csak Horváth Dávid adott bizonyítási lehetőséget.
 „Már két éve, hogy az MTK U19-es csapatával dolgozhatok, ismerem a klub utánpótlását, természetesen Horváth Artúrt is, hittem benne, hogy helytáll az élvonalban – megmutatta a tehetségét, ez örömmel tölt el. Ő, Kovács Mátyás és Vancsa Zalán alapembernek számítottak az U19-es Európa-bajnoki selejtezőben, így bizalommal játszattam őket én is. Lehetőséget kell adni azoknak a fiataloknak, akik megérdemlik, csak így tudják megmutatni a tudásukat.”     

Horváth Dávid bizonyította eddig, az élvonalban is jó eredményt tud elérni – korábban, a 2017–2018-es idényben a Monori SE-t kormányozta az NB II-be, míg az MTK Budapest U19-es csapatával a 2020–2021-es idényben bajnoki címet szerzett, kiharcolva az ifjúsági Bajnokok Ligája-szereplést.
Adódik a kérdés: csalódott lesz-e, ha nem marasztalnák az MTK vezetői az idény végén? Úgy hírlik ugyanis, hogy a klub sportigazgatói székébe – ahonnan Polyák Balázs Márton Gábor vezetőedzővel egy időben távozott – Bognár György ülhet le. A szakember jelenleg a Paksi FC szakvezetője, de könnyen lehet, hogy az idény végén távozik. Az is benne van a pakliban, hogy a kispad ifjabb Bognár Györgyé lehet, aki jelenleg a Paks másodedzője édesapja mellett.
„Amikor rábólintottam a lehetőségre, csak a négy bajnokiról beszéltünk, másról nem. Nem az én jövőm a fontos, hanem az, hogy maradjunk bent az NB I-ben. A klubnál mindenki azon dolgozik, hogy ez sikerüljön, mert ezekben a napokban a legfontosabb az, hogy semmi ne terelje el az öltöző figyelmét a hétvégi feladatról.”
   
INGYENES A BELÉPÉS A VASÁRNAPI MECCSRE! 

Az MTK Budapest vezetőségének döntése értelmében – a VIP- és a sky boxok kivételével – ingyen lehet bemenni a csapat DVSC elleni bajnokijára. A klub tájékoztatása szerint előzetes regisztrációra nincs szükség, a mérkőzésre érkezők a jegyeket a beléptetőkapuknál – amelyeket vasárnap 14 órakor nyitnak ki – kapják meg. A meccs 16 órakor kezdődik. 

Forrás: Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman