HÍREK

Az NB III-ban először kezdő Hegedűs Tamás betalált, együttesünk nyert a Dabas ellen

2023-03-19

Az NB III-ban először kezdő Hegedűs Tamás betalált, együttesünk nyert a Dabas ellen

A 2. és a 90. percekben estek góljaink, 2-0-ra legyőztük a Pest megyeieket.

A tabellán 14. Meton-FC Dabas ellen folytatta szereplését NB III-as csapatunk a Közép csoportban. Kanta József vezetőedző dolgát nem könnyítette meg, hogy az első keret azonos időpontban lépett pályára, továbbá számos sérültre sem számíthatott: Kovács M., Asante, Mensah, Szőke, Guth, Bene és Törőcsik sem léphettek pályára, míg Godwords és Csenterics Csákvárra utaztak.

Ez pedig lehetőséget adott Hegedűs Tamásnak arra, hogy a múlt heti felnőtt debütálását követően ezúttal már a kezdőcsapatban bizonyíthasson, ami nem is akárhogy sikerült: a 2. perc elején egy kapusról kipattanót 14 méterről, bal oldalról az üres kapuba gurított, megszerezve a vezetést (1-0)

Ezt követően igyekezett kontrollálni az összecsapást a Dabas, de annak ellenére is jól álltuk a sarat, hogy Dóra Donátnak például ezúttal a középpályán kellett szerepelnie. A 14. percben az egész mérkőzésen aktív Majzik lőtt váratlanul a tizenhatos oldalvonaláról, Velicskó vetődött, de nem érte el, a játékszer azonban elsuhant a hosszú kapufa előtt. Öt percre rá egy szögletet nem sikerült felszabadítani, Lettner pedig 10 méterről tüzelhetett, Rimóczi blokkolt az ötösön. A 25. percben Majzik beadása az oldalsó és a keresztléc találkozásán csattant, onnan pattant kapu mögé.

A 34. percben Barkóczi lőtt oldalról, távolabbról, erővel az oldalhálóba, majd ismét a vendégek kerültek helyzetbe, egy szögletet az ötösről Csima fejelt fölé. A félidő utolsó minutumaiban is voltak események, előbb Barkóczi 18 méteres kísérleténél védett nagyot Balogh kapus, a szöglet után pedig Juhász Levente elé került a játékszer, aki 17 méterről bombázott, a labdát zsinóron húzták - de elzúgott a keresztléc fölött.

Szünet után Majzik próbálkozott ismét, kellemetlenül pattanó lövése Velicskóról kijött, de Juhász Bálint tisztázni tudott. Egy órányi játéknál Juhász Levente lógott meg a balon, bevezette a tizenhatosra, majd oldalról megpróbálta elgurítani a kapus alatt, ám elakadt benne a labda. Öt perccel később megint növelhettük volna az előnyt, amikor Hegedűs befutotta Lauri labdáját és az alapvonalról visszakészítette Molnár Ádinnak, ám szélsőnk lendületből érkezve, 12 méterről kapu fölé vágta.

A 70. percben egy vendégszöglet Földes elé került, aki előbb erővel, ballal lőtt - ezt a gólvonalról fejeltük ki -, majd jobbal duplázott, ez pedig éppen elment a kapu fölött. Ezt követően is kezdeményezőek maradtak a dabasiak, de óriási lehetőésgük a 85. minutumig nem alakult ki. Ekkor Pleszkán elé emeltek a középpályáról, aki lefutotta védelmünket és 14 méterről megpróbálta elgurítani Velicskó mellett, aki hatalmasat védett és kitornázta a jobb alsóból. A 89. percben az ekkor már támadót játszó középhátvéd, Forágcs lőtt 17-ről, hálóőrünkről elsőre ugyan kijött, de még időben begyűjtötte.

A slusszpoén pedig ezután jött: Molnár Ádin küzdött nagyot a jobb szélen, majd levitte az alapvonalra, ahonnan az érkező Barkóczi elé játszott, csatárunk pedig kapásból a jobb alsóba pörgetett (2-0).

A sikerrel - az elmúlt hét meccsen a hatodikkal - csak a második Hódmezővásárhelyhez közelítettünk, ugyanis az éllovas Iváncsa és a harmadik ESMTK is győzött, az MTK Budapest II továbbra is a 4. a tabellán.

 

NB III Közép csoport, 26. forduló
Lantos Mihály Sportközpont

MTK Budapest II - Meton-FC Dabas 2-0 (1-0)

Gólszerzők: Hegedűs (2.), Barkóczi (90.)

MTK Budapest II: Velicskó - Miknyóczki (Lauri, 46.), Matviiv, Juhász B., Kapronczai - Molnár Á., Dóra, Hegedűs, Rimóczi, Juhász L. (Balogh B., 79.) - Barkóczi

Meton-FC Dabas: Balogh J. - Majzik, Földes, Dudás, Forgács, Fritz - Domokos, Erős (Fazekas, 78.), Lux (Ágoston, 78.) - Csima (Takács K., 86.), Lettner (Pleszkán, 67.)

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-05-26 17:00 Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

MTK BUDAPEST II

VS

FC Dunaföldvár

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman