HÍREK

Az ifi BL-ben is letette a névjegyét Kovács Mátyás, az MTK szélsője (lapszemle)

2022-09-18

Az ifi BL-ben is letette a névjegyét Kovács Mátyás, az MTK szélsője (lapszemle)

Az utanpotlassport.hu Nemzeti Sport Online-on megjelent cikkét szemlézzük.

Az NB II-es felnőttcsapatban is remekül teljesítő Kovács Mátyás góllal járult hozzá az MTK Budapest U19-es együttesének sikeréhez a Jelgava elleni UEFA Ifjúsági Liga-mérkőzésen.

Magabiztos, 3–0-s sikert aratott az MTK Budapest U19-es csapata az UEFA Ifjúsági Liga első fordulójának FS Jelgava elleni első, hazai mérkőzésén. A kék-fehérek a játék minden elemében felülmúlták a lett bajnokot, jó volt látni, hogy játékosaik képzettebbek, taktikailag érettebbek, valamint jobb kötésűek voltak, illetve jobb erőnléti állapotnak voltak, mint vetélytársuk fiataljai, ugyanakkor emiatt lehet némileg bosszantó, hogy „csupán” hárommal nyertek, mivel kiütéses győzelmet is arathattak volna.

„Úgy gondolom, hogy tényleg jobbak voltunk az ellenfélnél, még ilyen különbséggel is, sőt a befejezések kapcsán még akad is hiányérzetem, hiszen többször jutottunk ígéretes helyzetekig – nyilatkozta a csapatot felkészítő Horváth Dávid edző az MTK Budapest hivatalos honlapjának. – Ezzel együtt próbáltak jól teljesíteni a srácok, koncentráltak voltak. Ami szükséges a továbblépéshez - hiszen tudunk ennél jobban is játszani -, hogy technikailag jobban oldjuk meg a kulcsszituációkat. A kiharcolt háromgólos előny olyan magabiztosságot kell, hogy adjon a továbbiakra, ami hozzájárul ahhoz, hogy fejlődhessünk és még minőségibb csapatjátékot mutathassunk be. Az teljesen tudatos döntés volt a részünkről, hogy Kovács Mátyás kiváló képességeit megpróbáljuk kiaknázni és minket dicsér, hogy ki tudtunk alakítani olyan szituációkat, ahol terület nyílt neki, egy az egyezhetett. Sokszor sikerült így betörnünk a bal oldalon. Örülök neki, hogy ült ez a taktikai fogás!"

A 2003-as születésű Kovács Mátyás túlkorosként szerepelhet a sorozatban, a Jelgava ellen ő nyújtotta a legérettebb, s legjobb teljesítményt. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy az U21-es válogatottba a minap meghívást kapó tehetséges játékost az NB II-es felnőttcsapatban is egyre több lehetőséget kap, s remek teljesítménnyel hálálja meg a bizalmat: hat bajnokin négy gólt szerzett és két gólpasszt adott. A 19 éves játékos a 4–2–3–1-es felállást választó korosztályos együttesben bal oldali szélsőként futballozott, s remekelt, vezetést érő gólja élményszámba ment, kiválóan lőtte ki kissé éles szögből a hosszú, bal alsó sarkot. A játékos nem tagadja, a másodosztályú mérkőzéseknek köszönhetően könnyen felvette az iramot, a győzelmet pedig a remek csapatmunkának tulajdonítja.

„Mindvégig ráerőltettük az akaratunkat az ellenfélre, s kijött a két csapat közötti különbség – mondta portálunknak Kovács Mátyás, a mérkőzés legjobbja. – Az utánpótlásban és ebben az idényben is a bal szélen játszottam, ezt a szerepkört szeretem a legjobban, örülök, hogy a Jelgava ellen góllal segítettem a csapatomat. A játék képe alapján legalább három góllal jobbak voltunk a lett bajnoknál, a helyzeteink számát nézve többet is szerezhettünk volna. Nagyon el kellene rontanunk a lettországi visszavágót ahhoz, hogy ne jussunk tovább, de nem vesszük félvállról a párharc második mérkőzését, kettős győzelemmel szeretnénk továbbjutni. Senkit sem kellett motiválni a szerdai találkozón, fűtött minket a vágy, hogy megmutassuk magunkat a nemzetközi porondon. A csapattársaim többsége először szerepelhetett ebben a sorozatban, megtapasztalhatták, milyen felhajtás övezi az Ifjúsági Ligát, s Vancsa Zalán jó példával szolgál, mit lehet elérni, ezen a színtéren jól teljesítünk. Azt hiszem, aki ezen a porondon megállja a helyét, az megérett arra, hogy a felnőttek között is bizonyítson. Nem éreztünk magunkon terhet amiatt, hogy a szokásosnál is több megfigyelő ülhetett a lelátón, a teljesítményünkön legalábbis biztosan nem látszott, ahogyan az sem, hogy a csapat az U19-es, az NB III-as és az NB II-es csapatból összeválogatott fiatalokból áll. Kimondott célkitűzésünk nem volt, csupán annyi, hogy a saját karakterünket kidomborítva jussunk túl az első fordulón, amire minden esélyünk megvan. A sorsolásunk sokkal kedvezőbb, mint az előző idényben volt, emiatt jobb esélyekkel vághattunk neki a sorozatnak, ugyanakkor az is biztos, hogy továbbjutás esetén nehezebb feladat vár majd ránk, mert az izraeli Asdod elleni párharc igazi erőfelmérő lehet.”

A Jelgava elleni visszavágót október 5-én rendezik Lettországban.

Kapcsolódó cikkek

következő Mérkőzés

2024-04-21 17:00 Rákóczi Stadion

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

VS

MTK BUDAPEST II

Ne maradjon le egy eseményről sem! Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Szponzorok

Prohuman